SG.hu·

Skype-riválist várnak a Google-tól

Bár korábban remélni lehetett, hogy a keresőcég egy külső alkalmazás felvásárlását követően bemutatja saját asztali kliensét, eddig erre nem került sor, továbbra is a webes platformokra koncentrálnak - most petíció indult.

A Google tavaly novemberben vásárolta fel a Gizmo5 nevű céget, ezzel együtt pedig rátette kezét annak asztali kliensére, amely a népszerű Skype-hoz hasonló szolgáltatásokat nyújtott felhasználóinak. Többen abban bíztak, hogy az alkalmazás végül utat talál magának a keresőcégen belül a Google Voice platformhoz, ezzel pedig nemcsak a webalapú vezérlés, hanem egy különálló asztali kliens is kiszolgálja majd a mobiltelefonok kiegészítésére vágyó érdeklődőket.

Nos, ez eddig nem következett be, ám a keresőcég jelezte, hogy komolyan gondolja a Voice platform elindítását. Azt a tengerentúlon megnyitották mindenki előtt, így számos kényelmi funkciót vehetnek igénybe azok, akik több mobillal rendelkeznek, és univerzális kapcsolati listára, vagy egyesített hangpostára vágynak. A jelek szerint azonban a felhasználók egy része továbbra is azt szeretné, ha a cég egy Skype-riválissal állna elő, vagyis egy olyan asztali alkalmazást mutatna be, amely egyrészt a saját hálózatán belül lévő klienseket, illetve a hagyományos vezetékes és mobiltelefonokat is fel tudja hívni, a kényelmes és egyszerű kapcsolattartás jegyében.

Ennek megvalósítása, pontosabban a Google vezetésének meggyőzése érdekében most internetes petíció indult, amelynek célja 500 ezer aláírás összegyűjtése. Eddig alig valamivel több mint 3000 szignó található az oldalon, ám a csatlakozási kedvet valószínűleg megdobja majd, hogy kiderült: létezik egy, a Voice rendszerébe többé-kevésbé integrált asztali megoldás, amely továbbra is Gizmo5 by Google néven fut, ez azonban valamilyen oknál fogva nem elérhető a nagyközönség számára.

Nagy kérdés, hogy vajon valóra váltható-e az elképzelés, hiszen a Google hagyományosan a webes megoldásokra helyezi a hangsúlyt, és a napokban azt is bizonyította, hogy nem akarnak feltétlenül mindenütt jelen lenni - a vállalat vezérigazgatója jelezte, hogy nem kívánnak újabb Nexus telefont piacra dobni.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© sanyicks2010. 07. 13.. 21:39||#8
jobb mint egy apple által uralt korlátolt világ ;)
© MsUser2010. 07. 12.. 19:15||#7
Jót nevettem "FoodLFG" ez a hozzászólás király!
Nem baj ha profik is csinálnak egy csevegõt egy rivális mindig felpörgeti az eseményeket, amibõl majd profitálhatunk.
Bár a Skype magasan veri az MSN-t és társait de jó ha lehet válogatni.
Aztán majd google procis gépünkön a google köztársaságban google csevegõvel ingyen beszélgethet mindenki mindenkivel.
© okosan gyerekek2010. 07. 12.. 03:19||#6
A név kötelez! ;)
© Skynet852010. 07. 11.. 11:24||#5
Nah igen, de amíg csak legálisan nyomulnak nincs baj hisz ezt úgy se lehet korlátozni a baj az, hogy ennek az örült méretû növekedésnek és minden ágon való monopólium harcnak, vszeg hosszú távon nem a felhasználók kiszolgálása a cél... :D
© Dol Cse Vita2010. 07. 10.. 21:37||#4
Ezen röhögtem én, is már vagy 3 éve használom kemény a Gtalkot, néha a Skype helyett.. ráadásul a Nimbuzz nevû telefonos klienssel natívban lehet Gtalk klienst hívni, ingyen , gyorsan, és korlátlanul... csakúgy mint Skype klienst.
© FoodLFG2010. 07. 10.. 20:20||#3
mindmeghalunk!
© G_ArchAngel2010. 07. 10.. 11:53||#2
Kovetkezo mi lesz? Google-kenyer, google-tej, google-dollar...?
Szep lassan az egesz vilag csak a Google-n keresztul lesz lathato es elerheto.
© passatgt2010. 07. 09.. 23:41||#1
google talk?