MTI

Jövő év elejére készülhetnek el az új kormányzati honlapok

A jövő év elejére készülhetnek el a teljesen megújuló kormányzati honlapok; erről a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár beszélt.

Kovács Zoltán egy sajtóbeszélgetésen azt mondta, egyrészt azért vesz igénybe ennyi időt az új struktúra kialakítása, mert jelenleg "óriási a káosz" a kormányzati honlapok területén, másrészt mert látványos változásokat akarnak elérni. Addig, amíg nem készülnek el az új felületek, a jelenlegi honlapokat használják, amelyek szükséges tartalmi, formai átalakítása - például a fejléccsere - a napokban ér véget. A jelenlegi, megörökölt szerkezetről szólva az államtitkár elmondta, a minisztériumi honlapok 68 különböző szerveren vannak, amelyeken mintegy 440 kormányzati domainnév szerepel. Ezek között vannak gazdátlan és a kormányzatitól teljesen eltérő tartalmú felületek is.

A céljuk, hogy először a minisztériumok új honlapjait alakítsák ki úgy, hogy azokra kattintva egy átlagember is megértse az adott tárca működését, munkáját. Az egyszerűségre törekednek mind a megjelenésben, mind a költségekben. Utóbbival kapcsolatban Kovács Zoltán azt mondta, a tárcák új honlapjai összességében kevesebb pénzből is kialakíthatók, mint amennyibe a most üzemelő kormanyszovivo.hu létrehozása került, azaz mintegy 200 millió forintba. A kormanyszovivo.hu honlap funkcióit, így például a kormányszóvivői sajtótájékoztatók élő közvetítését egyébként meghagynák, de nem feltétlenül egy önálló honlapon, hanem például a kabinet oldalának egy részeként - mondta az államtitkár.

A sajtóbeszélgetésen elhangzott az is, Magyarország legjobb fejlesztőivel akarnak együtt dolgozni úgy, hogy a civil szférát és a kreatív szektort is bevonják a munkába. Kovács Zoltán úgy fogalmazott, inkább minőségi, mint gyors munkát szeretnének végezni. Tájékoztatott arról is, hogy a jövő év első felében esedékes magyar EU-elnökség szakmai kommunikációja, így az elnökség honlapja, annak szerkesztése, összeállítása a Külügyminisztériumhoz tartozik majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Komolytalan #3
    Ha egy egységes rendszert vezetnek be, akkor a 200 millió simán elég is lehet tartalom feltöltés nélkül. A tartalmak feltöltését meg csinálja a sok ingyenélő minisztériumi léhűtő a felmondási ideje alatt.

    Persze olyan felkapott, drága cégeket mint kirowski, bigfish el kell felejteni. Mondjuk ha ők csinálnák biztos nem tartana fél évig, de 1 milliárd is kevés lenne nekik.
  • Vorpal #2
    Ebben a cikkben szinte minden mondatra tudnék egy cinikus megjegyzést tenni, de akkor inkább kiragadok.

    "Az egyszerűségre törekednek mind a megjelenésben, mind a költségekben" - egy tételben számláznak majd 1 milliárdot

    "egyrészt azért vesz igénybe ennyi időt az új struktúra kialakítása" - beültetni a fideszes elvtársakat

    stb stb - valaki azt állította, hogy az 5 stádiumból most következik a düh de szerintem már rég belenyugodtunk.
  • awking #1
    Ez valakinek megint nagyon sokba fog kerülni :P