MTI

Kínai fehér könyv az internetről

A világháló társadalmi, gazdasági szerepét, és Kína szuverén jogát hangsúlyozza az internet szabályozására egyebek mellett a Pekingben kedden kiadott fehér könyv az ország internet-politikájáról.

Az internet teremtette nyilvánosság Kínában betölti az általános társadalmi ellenőrzés szerepét és biztosítja a szabad véleménynyilvánítás lehetőségét - tartalmazta a dokumentum, amelynek szerzői leszögezték, hogy az internet szabályozása az ország területén a szuverén kínai törvényhozás hatásköre, az internet-biztonság tartalma pedig a nemzeti sajátosságoknak megfelelően különböző lehet a világban.

2009 végére a kínai internetezők száma elérte a 384 milliót, ami 1997-től számítva évi 32 milliós bővülésnek felel meg. Közülük 346 millióan veszik igénybe a szélessávú szolgáltatást. Ma a teljes lakosság megközelítően 30 százaléka használja az internetet, s a központi kormány a következő öt évben szeretné elérni, hogy ez az arány 45 százalékra nőjön. A dokumentumban felhívták a figyelmet arra, hogy az internet használatában az országban aránytalanságok mutatkoznak, s míg 2009 végén a keleti - fejlettebb - területeken 40 százalékos volt az internetezők aránya, addig számuk a nyugati országrészben alig haladta meg a 21 százalékot. Ugyancsak jelentős az eltérés a vidék és a városok összehasonlításakor.

A kínai államtanács által kiadott 31 oldalas fehér könyv külön foglalkozott a számítógépes bűnözéssel, annak rohamos terjedésével. "Kína azon országok egyike, amely leginkább ki van téve a hacker-támadásoknak" - állapították meg a szerzők, állításukat számokkal igazolva. A dokumentumban Peking nemzetközi összefogásra szólított fel a bűnözéssel szemben és támogatta egy, az ENSZ égisze alatt létrehozandó, irányadó nemzetközi felügyeleti szervezet megalapítását.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!