SG.hu

Abszolút piacvezetővé vált a HP PC üzletága

Nem csak növelte piaci részesedését a Hewlett-Packard (HP) az idei év első negyedévében, hanem - az asztali számítógépek után - a hordozható készülékek eladásában is élre tört. A cég 19,7 %-os piaci részesedéssel rendelkezik a számítógépek piacán, mintegy 5,3 %-kal előzve a második helyen álló versenytársat.

"Noha a gazdasági válság még mindig érezteti hatását, a HP a 2009-es évhez hasonlóan idén is növelni tudta részesedését, sőt, a hordozható számítógépekből is mi tudtuk értékesíteni a legtöbbet" - mondta Takáts Kristóf, a HP Magyarország Kft. Személyi Számítógépek Divíziójának (PSG) igazgatója és a HP vezérigazgató helyettese. Az IDC EMEA-régiós első negyedéves PC Tracker kutatása alapján a teljes számítógéppiac átlagos 10,6 %-os növekedésével szemben a HP 28,4 %-kal növelte eladását, ezzel megszerezve a piac kereken 20%-át.

A kiadott sajtóközlemény szerint a legjelentősebb növekedést a hordozható gépek piacán könyvelhette el a HP. Míg a tavalyi év első negyedévében még a harmadik helyet foglalta el a cég, addig 2010 első negyedévében, 19 ezres értékesítési mutatójával első helyet szerzett. A HP folyamatosan növeli jelenlétét a kiskereskedelmi áruházak polcain és egyedi ajánlatokkal célozza meg üzleti ügyfeleit is. "A kis- és középvállalati, illetve a nagyvállalati szegmensben is az eredmények megtartása volt a célunk, amely sikerült" - fogalmazott Takáts Kristóf. A szakember a HP PSG üzletág jövőbeli terveként említette, hogy piaci pozíciójuk megőrzéséért az őszi időszakban új termékekkel lépnek piacra, amelyekkel akár növelhetik is 17,2 %-os jelenlegi hordozható eszköz piaci részesedésüket.

Az asztali számítógépek piaca már a tavalyi évben is zsugorodott; az IDC első negyedéves adatai hasonló trendet tükröznek. Az átlagos, 26,6 %-os csökkenéshez képest a HP eladásai kisebb mértékben zsugorodtak az előző év azonos időszakához képest. A piacvezető e szegmensben is a HP, amely 13,3 %-kal előzte meg a második helyen álló versenytársat; első negyedéves piaci részesedése a szokásoshoz képest is kiemelkedő, 30,5 %.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!