SG.hu·

Szabadalomsértéssel vádolja a HTC-t az Apple

A Steve Jobs vezette cég szabadalomsértés miatt akár perre is megy a tajvani mobiltelefon-gyártóval.

Az Apple mindössze egy néhány mondatos közleményben adta hírül, hogy 20 állítólagos okostelefonokkal összefüggő szabadalomsértés miatt jogi eljárásokat kezdeményezett a HTC-vel szemben. A cég ezzel egy új frontot nyitott az okostelefon-technológiákkal kapcsolatos szabadalmi vitákban. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a lépés összefüggésbe hozható-e azzal, hogy a HTC gyártja többek között az Apple-termékek riválisának számító Google G1 és a Nexus One mobil készülékeket.

Az Apple érvelése szerint a HTC összesen 20 olyan szabadalmat sértett meg, amelyek az iPhone kezelőfelületére, gyártási folyamataira és beépített hardvereire vonatkoznak. A vállalat a beadványát eljuttatta az amerikai International Trade Commission (ITC) kereskedelmi felügyelethez és a delaware-i kerületi bírósághoz is. "Vagy végignézzük, ahogy a konkurenseink a szabadalmaztatott befektetéseinket ellopják, vagy megpróbálunk ellene valamit tenni. Úgy döntöttünk, hogy inkább ez utóbbi megoldást választjuk. A piaci verseny egészséges, de a konkurenseink inkább saját technológiákat fejlesszenek ki és ne a mi megoldásainkat lopják el" - jelentette ki Steve Jobs, az Apple első embere.


Az AP hírügynökség tudósítása szerint a beadvány egyaránt érinti a HTC Android operációs rendszert futtató, illetve más típusú mobiltelefonjait. A cég azt követeli a tajvani gyártótól, hogy fizessen neki kártérítést, valamint azonnali hatállyal állíttassa le az Egyesült Államokban az érintett eszközök gyártását, kiszállítását és forgalmazását. Linda Mills, a HTC szóvivője az AP-nek küldött e-mailjében közölte, hogy a médiából szereztek tudomást a beadványról, így azt még nem tudták érdemben tanulmányozni. Azt viszont fontosnak tartotta leszögezni, hogy a HTC megvédi saját technológiai fejlesztéseit.

Az Apple nemrég hasonló pert kezdeményezett a Nokia ellen, mire a finn gyártó visszaperelte az almás céget. A Steve Jobs vezette vállalat a Nokia és a RIM mögött az okostelefon-piac harmadik legjelentősebb szerepelője, megelőzi ugyanakkor a Motorolát és a HTC-t.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© endrúdí2010. 03. 25.. 10:51||#5
Szerintem a szabadalmat kellene megszüntetni. Lassítja a fejlõdést.
© GregSB2010. 03. 07.. 14:04||#4
Én csak annyit mondok, hogy te nem vagy normális.
© DjDano2010. 03. 05.. 04:37||#3
Én csak annyit mondok aki Iphone-t vesz az nem normális...
© archrodney2010. 03. 04.. 13:16||#2
"A vállalat a beadványát eljuttatta az amerikai International Trade Commission (HTC) kereskedelmi felügyelethez és a delaware-i kerületi bírósághoz is."

Biztos csak elírás, de a International Trade Commission nem = a HTC-vel, inkább az ITC-vel. A HTC a High Tech Computer rövidítése. <#nezze>
© willcox2010. 03. 04.. 09:48||#1
Ez semmi komolyat nem jelent, csupán azt a célt szolgálja, hogy az emberek ne a csúfos ipad beégésérõl beszéljenek. Ha már lopás: itt aki lopott másoktól az a rohadt alma.