Berta Sándor

Milyen lesz a jövő internetje?

A technológiák következményeit kutató svájci TA-SWISS központ legújabb vizsgálata szerint nem igazán jósolható meg, hogy merre tart a World Wide Web. A TA-SWISS munkatársai által készített dokumentum legfontosabb megállapítása, hogy az internet jövője több kérdést vet fel, mint választ.

Vannak, akik szkeptikusok, mások pedig euforikusak, ha a világháló jövője kerül szóba. A TA-SWISS projektjének keretében a szakemberek azt vizsgálták, hogy milyenek a web jelenlegi és milyenek lehetnek a jövőbeni formái. A céljuk az, hogy az utóbbi kérdéshez kapcsolódó kihívásokra rávilágítsanak és a döntéshozókat tájékoztathassák a jövő internetjével kapcsolatos gazdasági és társadalmi lehetőségekről. Az anyag készítői összesen 18 szociológust, gazdasági elemzőt, pedagógust és jövőkutatót kérdeztek meg.

"Még nekünk, szakértőnknek is nagyon nehéz megmondanunk, hogy mit hoz a jövő. A mobil webbel és az úgynevezett dolgok internetjével kapcsolatos fejlődés már megfigyelhető, azonban nagy az űr a fantáziavilág és a valóság között. Éppen ezért az, hogy a világháló melyik irányba indul el, alig megjósolható. A jövőben is lesznek igények az olyan problémák megoldására, mint amilyen mondjuk az adatlopás. Az akkor felvetődő kérdések és problémák nagyon hasonlóak lehetnek majd a maiakhoz" - hangsúlyozta Danielle Bütschi a TA-SWISS projektfelelőse.

"Az internet minden adatot átláthatóvá tesz. Ennek komoly előnyei is vannak, hiszen a megszerzett tudás közvetlen módon terjedhet el. Ugyanakkor az információk általában valamely szolgáltató vagy webes cég tulajdonában vannak és az embereknek nincs ellenőrzésük a saját adataik felett. Ráadásul az olyan jelenségekből, mint a Facebook, számos filozofikus kérdés merül fel, például az identitással kapcsolatban. A felhasználók az internetet leginkább egy olyan fantasztikus világnak képzelik, amely a jövőben könnyebbé teheti az emberek életét. Emellett akadnak olyan pesszimista vélemények is, hogy a világhálón az internetezők élete a különböző ellenőrző rendszerek miatt egyre inkább átlátszóvá válik.

A szakember ugyanakkor abban biztos, hogy nem lesz új internetforradalom. A web evolúciója folytatódni fog, kicsit hasonlóan ahhoz, mint az SMS-technológia sikere. Korábban senki sem láthatta vagy tervezhette meg előre az SMS hódító útját. A dokumentum készítői leszögezték, hogy Svájcnak erős a webes szolgáltatói ágazata, így adottak annak a feltételei, hogy profitáljon ezekből a lehetőségekből. Az egyetlen problémát az jelentheti, hogy az alpesi országban egy régi ipari modellt alkalmaznak és ez akadályozhatja az innovatív szoftverfejlesztéseket. Az internet nyitottsága ugyanakkor jól illik Svájc demokratikus hagyományaihoz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Magiszter #3
    A jövő internetje? 2 oldal fog csak bejönni: Fizess Adót, Fizess Jogdíjat
    Ezt is csak 12kbs-es sebességgel fogod elérni és folyamatosan ellenőrzik hogy tényleg a 2 oldal valamelyikét nézed e... Ez lesz a jövő, hacsak nem történik valami drasztikus előrelépés az "információs szabadság" irányába, aminek eleve készült az internet publikus formája.
  • kovadam87 #2
    Én azt a flémet várom aminek a témája: internete vs. internetje :) Amúgy szerintem fizetős lesz és korlátozott minden mennyiségben. (más szóval mi leszünk korlátozva rajta) :D
  • Sanyix #1
    Milyen? Hát sok lesz rajta a pornó, ezt már most megmondom :D