SG.hu·

Google-támadás - belső segítőt keresnek

A Reuters információi alapján egyre több jel utal arra, hogy az elkövetők belső segítőknek köszönhetően, illetve a tőlük kapott adatokra támaszkodva hajtották végre a Google elleni internetes akciókat még tavaly decemberben.

Kiszivárgott információk szerint a webes óriáscégnél vizsgálat indult annak kiderítése, hogy segíthették-e belső emberek a cég elleni online támadást. A gyanú szerint a Google egy vagy több kínai munkatársa segíthette a hackereket. A vállalat rn egyik szóvivője nem akarta megerősíteni, de ugyanakkor nem is cáfolta a Reuters értesüléseit. A szóvivő kijelentette: "Nem kommentálunk pletykákat és spekulációkat. Ráadásul folyamatban lévő vizsgálatokról van szó, így nem árulhatunk el részleteket."

A biztonsági szakértők szintén új nyomokra bukkantak: a támadók minden bizonnyal a Hydraq trójai egyik változatát használták fel. Kínai sajtóorgánumok eközben arról számoltak be, s ez szintén megerősíti a belső segítővel kapcsolatos gyanút, hogy január 13-a óta a Google vezetői számos helyi munkatársnak megtagadták a hozzáférést a vállalat belső hálózatához. Másokat elbocsátottak vagy áthelyeztek.

Eközben továbbra sincs döntés arról, hogy a Google kivonul-e a kínai piacról. Egy ilyen bejelentésnek nagy hatással lehet nem csak a kínai gazdaságra, hanem az online piacra is. A szóvivő megerősítette, hogy még nem született ebben a kérdésben végleges döntés, de annak meghozatala előtt - a következő hetekben - mindenképpen kapcsolatba akarnak lépni a kínai kormánnyal. Visszautasította ugyanakkor azokat a híreket, miszerint egyes dolgozókat fizetett szabadságra küldtek volna és nem tudott arról sem, hogy egyes kínai alkalmazottak ne férhetnének hozzá a belső hálózathoz. "Minden a megszokott rendben zajlik" - szögezte le a szóvivő.

A Google gyanúja alapján a tavaly decemberi támadásnak legalább 20 amerikai nagyválallat esett áldozatul. Eddig a keresőcégen kívül az Adobe Systems, a Juniper Networks és a Rackspace Hosting ismerte el ezt. A szakértők a többi vállalat hallgatását azzal magyarázzák, hogy nem csak attól félnek, hogy megrendül az ügyfeleik bizalma, hanem hogy további technikai hiányosságok derülnek ki. Ezenkívül inkább hallgatnak, mintsem összevesszenek a kínai kormánnyal és ezáltal elveszítsenek egy fontos piacot.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© FoodLFG2010. 01. 21.. 16:18||#4
A kínai kormányzat eléggé kétszínû, nem lehet bennük megbízni. Ha le is buknak, úgy szembe hazudnak akárkit, mint a legnagyobb oláh cigányok.
© Narxis2010. 01. 21.. 13:21||#3
Simán el tudom képzelni, hogy inkább a kínai kormány volt "túlságosan kíváncsi", az õ szemükben az összes nagy nyugati vállalat szálka és ott tesznek nekik keresztbe ahol tudnak(Google, Microsoft, Apple, Blizzard)...
© csatosimakönyv2010. 01. 21.. 12:46||#2
a google egy mamut, nem isten, persze hogy vannak hibái. az online védelem mindig egy-két lépés hátrányban van a támadókkal szemben, minden variációra nem lehet felkészülni. kína meg köztudottan mindent tudni akar a másfélmilliárd polgára tudatát megfertõzni készülõ imperialista-kapitalista nato kurva anyjukról (hofi).
© Cat2010. 01. 21.. 12:29||#1
Persze. Inkább csak arra hivatkoznak, hogy "kém volt", mert különben el kellene ismerniük hogy gyenge volt a védelmük.