SG.hu·

Már elérhető a Bada

Hivatalosan is bemutatta okostelefonokhoz szánt új operációs rendszerét a Samsung. Az első ezt használó mobilok 2010 első felében lesznek kaphatóak.

A Bada premierjére Londonban került sor, az első kompatibilis mobil készülékeket pedig a barcelonai Mobil Világkongresszuson mutatják majd be. Az első Badát futtató okostelefonok várhatóan 2010 első felében érkeznek a boltok polcaira. A Samsung ezzel párhuzamosan igyekszik a programfejlesztők körében is népszerűsíteni a szoftvert, hogy minél több kiegészítő alkalmazás készülhessen el hozzá. A Samsung szerint az új platform ereje a minden területen megvalósítható szinkronizációban, a közösségi hálózatok támogatásában, a 3D-s játékokban és a multitouch funkciókban rejlik. Ehhez társul még a teljesen új kezelőfelület is.

"Az IDC még nem sorolja a teljes értékű okostelefon operációs rendszerek közé a Badát. Szerintünk ebben az esetben sokkal inkább egy szoftverfejlesztési csomagról van szó, amelyhez vannak kiegészítő modulok. Senki sem tudja, hogy valóban az Apple üzleti modellje jelenti-e a jövőt, de az Apple Store nagy sikere arra kényszerítette az összes piaci szereplőt, hogy hasonló szolgáltatásokat indítsanak" - jelentette ki Francisco Jeronimo, az IDC munkatársa.


Az új platformok megjelenése miatt a szoftverfejlesztők nem igazán boldogok, ugyanis folyamatosan nőnek a fejlesztési költségeik. A dél-koreai óriáscég ezt a problémát úgy próbálja meg orvosolni, hogy komoly pénzösszegeket ajánl fel. "Ennek ellenére a fejlesztőknek gazdasági és minőségbiztosítási okokból előbb vagy utóbb mégis csak dönteniük arról, hogy melyik platformra készítenek alkalmazásokat, melyiket részesítik előnyben. A Bada mindenesetre nagy esélyt jelent a fejlesztők számára, hiszen egyrészt a Samsung - 20 százalékos mobil piaci részesedésének köszönhetően - a Nokia mögött a második legnagyobb mobiltelefon-gyártó, másrészt a Bada lehetővé teszi a programozóknak, hogy ne csak az okos-, hanem a hagyományos mobiltelefonokhoz is készíthessenek kiegészítő szoftvereket" - közölte Jeronimo.

A Samsung november közepén jelentette be a Badát, amelyhez komoly reményeket fűz.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© ireg862010. 05. 15.. 13:07||#12
A fejlesztõket vonzza az új platform, új lehetõség. Egy telített piac, ahol nagy a verseny már nem biztos, hogy mindenkinek fekszik.
© sly0072009. 12. 16.. 19:47||#11
... de a fejlesztõket már így is leköti sk jelenlegi platform is. :)
© trabiubi2009. 12. 16.. 17:54||#10
szerintem egy platform siekre fõleg attól függ, hogy mennyi fejlesztõ áll neki ezzel foglalkozni, és programokat írni rá
© VinczeLacz2009. 12. 15.. 10:41||#9
Ahhoz valami nagyon nagy dolgot kéne tudnia, de így elsõ ránézésre, csak egy lesz a sok közül.
© NullZ3r02009. 12. 14.. 02:56||#8
Az iPhone OS pedig idõbeli elõnyre tett szert.
© Inquisitor2009. 12. 13.. 14:09||#7
Az Android és a Nokia Mameo, elõbbi nagy szabadsága,, utóbbi sokkal elõbb való indulása okán.
© sly0072009. 12. 13.. 12:24||#6
Garancia nincs rá, de én úgy gondolom hogy a csak a Samsung áll mögötte akkor nem fog elterjedi. Mert senki másnak sem érdeke.
© JL6662009. 12. 13.. 11:42||#5
de mi a garancia, hogy nem ez lesz a legtámogatottabb?!
© sly0072009. 12. 13.. 01:31||#4
Majdnem jó hasonlat. :D Amúgy apraja úgy is kihullik. Samsung úgy néz ki nem tanult a történelembõl és széllel szembe vizel. :D Ha jól akarnak indítani, akkor a legtámogatottabb rendszert válasszák, és ahhoz igazítják a telót. Egy új rendszert teljesen felesleges volt kitalálni, hiszen mindenki arra írja a szoftverét amelyik leginkább támogatott.
© darkhill2009. 12. 12.. 23:07||#3
Minek ennyi fajtat csinalni? lenne inkabb egy ami integralhato minden mas eszkozzel..
ugyan az a story mint amikor 5 telefonnak 5 kulonbozo toltoje van<#levele>