MTI

Növekvő forgalom mellett csökkent az eBay nyeresége

Az eBay kereskedelmi portált működtető társaság adózott eredménye az egy évvel korábbiról 29 százalékkal 350 millió dollárra csökkent a harmadik negyedévben, miközben forgalma 6 százalékkal 2,2 milliárd dollárra emelkedett.

A kaliforniai eBay Inc. helyi idő szerint szerdán este, a New York-i tőzsdezárás után kiadott jelentése elemzők szerint arról tanúskodik, hogy az eBay.com portál mindinkább lemarad a nagy rivális amazon.com mögött, amely már az eBay.com fő üzletágában, az online aukciók piacán is nyomul előre, míg az árverési portál általános kereskedelmi platformmá való továbbfejlesztése vontatottan halad. A portál forgalma a harmadik negyedévben 1 százalékkal 1,4 milliárd dollárra csökkent, a társasághoz tartozó Paypal online fizetési rendszer forgalma azonban 15 százalékkal 688 millió dollárra növekedett, a Skype online telefonszolgáltató bevétele pedig 29 százalékkal 185 millió dollárra nőtt.

A negyedik negyedévet a cég "visszafogott optimizmussal" várja, közleménye szerint a bevétel 2,2 és 2,3 milliárd dollár között lehet, a részvényenkénti nyereség 0,38-0,40 dollár körül alakulhat. A társaság értékesíteni kívánja a Skype többségét egy befektetői csoportnak, az alkalmazás kifejlesztői, az eredeti tulajdonosok azonban bíróságon igyekeznek megakadályozni az ügyletet. John Donahoe, az eBay Inc. vezetője ezzel kapcsolatban közölte: az üzletet a terveknek megfelelően a következő hetekben véglegesítik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!