SG.hu·

A mobil internet nem helyettesítheti a DSL-t

Az Osztrák Internetszolgáltatók Szövetsége (ISPA) kétségbe vonja, hogy az UMTS és más mobil hálózatok megfelelően helyettesíteni tudnák a meglévő vezetékes szélessávú technológiákat.

Az Európai Bizottság október elején meglehetősen kétkedve fogadta az osztrák internetes piac szabályozásáért felelős RTR hivatalnak azt az állítását, hogy a mobil szélessávú rendszerek képesek lennének kiváltani a DSL és kábeles internetes ajánlatokat. "Amennyiben a mobil és a vezetékes, illetve kábeles internetet egy fazékba dobnánk, akkor úgy vélhetnénk, hogy megfelelőmértékű piaci verseny van" - szögezte le Andreas Wildberger, az ISPA főtitkára.

Az Európai Bizottság korábban már felszólította az RTR-t, hogy bizonyítsa az állítását és példákkal igazolja, hogy egy mobil szélessávú rendszer valóban képes-e átvállalni egy DSL-hálózat forgalmát. A kialakult helyzetet csak súlyosbította, hogy a Telekom Austria nemrég mutatta be a témáról szóló tanulmányát, amely Wildberger szerint mindenképpen érdekes időzítés. A szakember rámutatott, hogy az RTR-nek inkább azzal kellene foglalkoznia, hogy magas minőségű termékek jelenjenek meg a távközlési piacon és egy tisztességes verseny valósulhasson meg. Utóbbi része az is, hogy például az egykor telekommunikációs monopolhelyzetben lévő Telekom Austria ne szerezhessen különböző előnyöket.

"Természetesen tisztáznunk kell a kérdést, hogy egy UMTS vagy más mobil hálózat képes-e kiváltani egy DSL vagy kábeles internet-infrastruktúrát. A mi számunkra és mindazoknak, akik egyszerre használják a két megoldást ez a kérdés már nem nyitott. A két technológia remekül kiegészíti egymást, de még nem beszélhetünk arról, hogy egyik a másikat biztosan kiválthatja. Hiszen egyébként miért is kínálna például a Telekom Austria mobil és vezetékes internethozzáféréseket közös csomagban a felhasználóknak?" - tette fel a kérdést végül Andreas Wildberger.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© cipike2010. 04. 25.. 15:25||#8
lehet rajta játszani, sõt a Vodás GPRS hálón is teszteltem egy MMORPG-t... 780ms latency volt a GPRS hálózatos kapcsolatnál, míg 3G hálón a latency 25-80ms között van...
© Epikurosz2009. 10. 26.. 00:41||#7
Én meg a MinDigTv-n töröm a fejem.
© narumon2009. 10. 25.. 00:01||#6
Jah nekem most az otthoni "vonalas" internet elérésem is olyan, hogy a háztetõre felkúrtak egy antennát oszt csókolom. A házba belóg a tetõrõl a vezeték, de a többi wifi. Mindez olcsóbb és gyorsabb mint amit a konkurencia ADSLként kinál.
© narumon2009. 10. 24.. 23:58||#5
"Játszani biztos nem lehet rajta 80-800ms pingekkel."

Ez milyen mobilnet pingje? Nekem a vodafone szinte mindig 35-40ms alatt van.
© bertino2009. 10. 24.. 20:29||#4
"(ADSL 4-20ms ping)"

xDDDDDDDDDD
© nett2009. 10. 24.. 02:44||#3
Néhány éve még a mobiltelefonról mondták, hogy nem hosszú beszélgetésre való. Minden fejlõdik, soha ne mondd, hogy soha!
© kicsizoz2009. 10. 23.. 12:52||#2
Ha nem lenne forgalmi korlát, (és átszoknának rá a userek) az infrastruktúra nem bírná el a terhelést...
© Dluinet2009. 10. 23.. 11:08||#1
Ha nem lenne forgalmi korlát, akkor helytõl függõen kb. 1~4Mb ADSL-nek felel meg.
Játszani biztos nem lehet rajta 80-800ms pingekkel. (ADSL 4-20ms ping)