MTI

Magyar szerver egy francia internetes visszaélésnél

Magyarországról működtették azt a szervert, amelyről többek közt a francia adóhivatal nevében küldött elektronikus üzenetekkel csalták ki ismeretlenek francia állampolgárok banki adatait - írta szerdán a Le Figaro című francia napilap.

A sértetteket arról értesítettek az e-mailekben, hogy egy adott időszakban kevesebb családi pótlékot kaptak annál, mint amennyire jogosultak, illetve nagyobb összeget fizettek be az adóhivatalnak, mint amekkora az adókötelezettségük. A címezetteknek ezért azt javasolták, hogy kattintsanak az e-mailben megadott linkre, majd a felugró weblapon adják meg azt a bankkártya-számot, amelyre az illetékes hivatal átutalhatja tartozását.

Akik ezt megtették, azoknak a kommunikációs és informatikai technológiához köthető bűnözés elleni küzdelem központi irodája, az OCLCTIC azt tanácsolja, hogy az elkövetkező napokban ellenőrizzék bankszámlájukat, mert megvan annak a kockázata, hogy valaki több ezer eurót emelt le onnan.

Az illetékes francia hivatalban kedden kezdődött a nyomozás. Az azt vezető Christian Aghroum a lapnak elmondta: az úgynevezett adathalászatra Franciaországban eddig inkább csak szerencsejáték, közvélemény-kutató vagy banki oldalakat használtak. Ez az első eset, hogy egy internetes honlap egy állami hivatal weblapjának láttatja magát, és így próbál meg bizonyos személyes adatokat illetéktelenül megszerezni.

A családtámogatási és adóhivatal nevében írt üzenetek is ugyanarról a magyarországi szerverről érkeztek, amelyet már blokkoltak, de a panaszok bejelentése és összesítése még folyamatban van. Az internetes csalók azonosítása a nemzetközi eljárás miatt a lap szerint több hétig is eltarthat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Hegi90 #1
    "Ez az első eset, hogy egy internetes honlap egy állami hivatal weblapjának láttatja magát, és így próbál meg bizonyos személyes adatokat illetéktelenül megszerezni."

    Welcome to the (censored) internet!