SG.hu·
Az éjszakai tájképfotózásban rejlő lehetőségek
Mostani írásunk kedvcsináló a kezdő fotósnak, mely utat szeretne mutatni az érzelmek kifejezésének egyik érdekes irányába.
Az éjszakai fotózás minden műfaja majdnem olyan mint Pandóra szelencéje, a különbség csak annyi, hogy baj nem lehet belőle: a fotózással ismerkedő szándéka szerint kreativitását gyakran olyan módon szeretné valahogy sínre tenni, hogy elindul az ismeretlen irányába. Ez azonban nem mindig egyszerű, mivel sok kezdőnek a mai, konkrét vizuális információkkal agyonterhelt világunkban nehéz az absztrakt világra rátalálni. Ahogy minden más esetben, itt is az elindulás a nehéz, ugyanis ha már megtaláltuk a konkrét módszert és haladunk, vagyis ismerjük az utat az ismeretlen felfedezése irányába, később már könnyebb orientálódni az elvonatkoztatott, absztrakt, szürreális, vagy csak egyszerűen esztétikailag szép, de a fizikai valóságban nem létező világban.
Ez azért fontos, mert a legtöbb kezdő azért hagyja abba a fotózást egy idő után, mert nem találja meg benne a várt kielégülést. Az érzékeny amatőr egy nap úgy érezheti, ismétli önmagát, és nem talál újat. A divatos "hogyan csináld" mozgalmak dömpingje ilyenkor csak árt, mert a megszokott fotográfiai klisék gúzsba kötik a fantáziát és ezen keresztül a kreativitást. Emiatt szerencsések azok a fotósok, akik már megtalálták a saját maguk világát, melyben jól el tudnak igazodni, alkotni és fejlődni képesek általa.
Emellett mások módszereinek követése is általában teljesen felesleges, mivel a kreatív embernek éppen az a legfőbb vágya, hogy megtalálja a saját, egyéni útját. Így ugyanis a fotós abba a szerencsétlen és számára destruktív helyzetbe kerül, hogy folyamatosan mások munkáját állítja sajátjával párhuzamba mérceként, ami öngól. Más alkotásának színvonalát úgysem lehet elérni (mivel egy másik emberről van szó), és az egész olyan, mintha az alkotás legalábbis olyan lenne mint a sport, ahol jobbnak kell lenni mint a másik. Többek között tehát emiatt és ehelyett kell megtalálnia azt a saját utat, amelyen haladva képes lesz kifejezni önmagát.
Mostani írásunk leginkább az alkotói szabadság szellemében íródott, ezért értelemszerűen alkalmatlan arra, hogy konkrét útmutatást adjon azzal kapcsolatban, hogy milyen úton lehet megtalálni, majd fejleszteni az egyéni ismeretlenséget, és az abban való orientálódást, útkeresést, majd az úton való haladást. Csupán szeretné felkelteni a kezdő fotós figyelmét az éjszakai fotózás egyik érdekes területére, ami csupán egy a sok közül. Bizonnyos értelemben tehát olyan ez mint Pandóra szelencéje, mivel minden egyes éjszakai fotó meglepetést tartogat a fotós számára, majd pedig egy nem létező világba helyezi a szemlélőt.
Szabad szemmel nem látható, a valóságban nem létező színek, kontrasztok, harmóniák és ellentétek, szabályok hiearhciája és erőteljes hangulatok léteznek ugyanis ebben a világban, mégpedig szinte prognosztizálhatatlan rendszerben. Tökéletes arra, hogy álomvilágot kreáljunk, kiragadjuk magunkat a mindennapi élet realitásokra alapuló rendszeréből. Ez tehát a fizikai világban nem létezik, de ez csak addig igaz, amíg el nem készül maga a fotó, vagyis be nem hozzuk a való világba úgy, hogy immár mások is megszemlélhetik. Ez a tevékenység már a kreáció, ami az alkotás kategóriába tartozik.
Az első és legfontosabb szempont az, hogy alkotásunk a bennünk lévő hangulatot, összességében véve mondanivalót sugározzon. Ahogy a többi műfajban, az éjszakai fotózásban is ezt kell keresnünk, ez a célunk, ez kell hogy legyen a kiindulópont, és nem a technika. Ebben az esetben is megvan a gyakorlati módszer, azonban ennek követése önmagában esztétikailag esetleg szép, de kongóan üres, lényegileg semmitmondó fotókat fog produkálni.
Az éjszakai fotózásnak is az a célja, hogy az alkotó a végeredményben manifesztálja saját, belülről jövő mondanivalóját. Menet közben ugyanis könnyen kiderülhet, hogy a fotósnak nem is ez a módszer a legalkalmasabb az önkifejezésre. Ilyenkor váltani kell, mással próbálkozni, és ezt jó messzire elkerülni, és akár valami teljesen mást, újat kitalálni. Valahonnan viszont el kell indulni.
Mindenesetre az biztos, hogy az éjszakai tájkép mint "kvázi absztrakt" fotózás különösen alkalmas intenzív érzelmek, hangulatok hangsúlyozott kifejezésére. A természetben lévő színvilág eleve közel áll az emberhez, kevés fény esetében, megfelelő technika alkalmazásával pedig az éjszakai tájkép speciális látványa és színvilága éppen ebből táplálkozik. Másképpen fogalmazva, a természet olyan rejtett színvilággal, látvánnyal rendelkezik, amit megfelelő technikával lehet csak megragadni, mivel szabad szemmel nem látható, érzékelhető. Ráadásul nem a szó szoros értelmében vett absztrakt fotográfiáról van szó ez esetben, mivel konkrét, felismerhető tájat fotózunk.
Azonban az ismert táj oly mértékben másfajta "csomagolásban" jelenik meg és deformálódik, hogy a látvány teljesen más, absztrakt vagy akár szürreális értelmet is kaphat. Emiatt az éjszakai tájképfotózás egyszerre alapszik a valóságra és a valóságtól való eltérésre. Ha tehát a kezdő fotós érzelmes típus, és ilyesmi céllal keresi útját a fotográfiában való önkifejezésre, érdemes sötétedéskor, amikor mindenki nyugovóra tér, kimennie valahova fotózni.
Amint tisztáztuk a belső motívumot, jöhet a szükséges technika: ami ehhez kell, az egy manuális beállításokra alkalmas fényképezőgép, egy állvány, és persze némi elemózsia és idő, türelem nyugalom. Az állványra értelemszerűen azért van szükség, mert kézbentartva lehetetlen mozdulatlanul tartani a gépet másodperceken vagy akár egy percen keresztül. Pontosabban fogalmazva jelen esetben az a célunk, hogy a gép mozdulatlan legyen (ennek ugyanis az ellenkezője is lehet a cél, de nem most). A fényképezőgépen válasszuk az "M" (manuális) módot, mivel a gép automatikája amúgy tiltakozna az általunk preferált beállítások ellen.
Digitális gép esetében az ISO érzékenységet szintén tegyük manuális módra, és állítsuk viszonylag alacsony értékre, pl. ISO100-ra annak érdekében, hogy a képminőség a lehető legjobb legyen. Éjszakai fotózásnál ez különösen fontos, mert a magas érzékenység nem csak magas képzajt eredményez, de nagyon hátrányos hatással van a kívánatos színvilágra és a finom részletekre. Ez alól kivétel, ha kifejezetten szemcsés képre törekszünk, vagy nincs nálunk állvány, és nincs más megoldás, csak az érzékenység növelése. Ez persze először éppen ellentétesnek tűnik az alapelvekkel, mivel nagyon kevés fényben fogunk fotózni, és elméletileg ilyenkor szoktuk növelni az érzékenységet. Azonban ezt a tetszés szerint növelhető exponálási idővel kompenzálhatjuk, mivel a gép állványon nyugszik, és amúgy is nagyon ráérünk.
Rekesz vonatkozásában nem igazán lehet általánosítani a beállításról, mert ilyen extrém követelmények között a különféle optikák különböző eredményt, minőséget produkálnak. Érdemes tehát kísérletezni; az egyetlen alapelv, hogy túlságosan nem szabad leszűkíteni a rekeszt, mert ennek a maximális exponálási idő fog határt szabni. Az ISO-t növelni - ahogy már említettük - pedig semmiképpen nem érdemes. Ha ezzel megvagyunk, irányítsuk az optikát egy olyan területre, amelyről azt gondoljuk, szép lenne lefotózva. Ezen a ponton nehéz megmondani, milyen exponálási idő a kívánatos, mivel ez alapvetően attól függ, mi az ami a fotósnak tetszik: lényegében itt kezdődnek el a kísérletezésekkel eltöltött éjszakák.
Érdemes időzítés módra tenni a gépet annak érdekében, hogy elengedésekor semmiképpen ne mozduljon meg. Ez alól csak a professzionális állványok képeznek kivételt. Ekkor exponálhatunk. A kép visszanézésekor az eredmény bizonyosan váratlan meglepetést fog okozni. Ilyenkor, például 1/15 vagy hosszabb exponálási idő esetében olyan dolgokat fogunk látni a képernyőn, amit előtte nem. Az exponálási idő variálásával azonban nemcsak egyszerűen az expozíció változik, hanem a színvilág, az egész kép jellege, karaktere is, mégpedig drasztikus mértékben. Egyes elemek előbukkannak, mások eltűnnek. Az exponálási idő növelésével minden fényforrás és visszaverődő fény energizált, erőteljes jelleggel mutatkozik, ami önmagában nagyon magas esztétikai és kifejező készséget hordoz magában.
Egy digitális fényképezőgép különösen alkalmas ilyenfajta célra, mivel helyben azonnal meg lehet tekinteni az eredményt. Ez nagyon lényeges, mivel szabad szemmel még több éves tapasztalat után sem prognosztizálható a leendő látvány sok eleme. Ez a keretezésre, komponálásra is vonatkozik. Minden egyes fotó elkészülte után jön ugyanis a meglepetés, a részben nem várt hatás és a felülbírálat. Ilyenkor sötétben, szinte vakon pozícionáljuk a gépet vagy zoomolunk egy kicsit, majd újra exponálunk. A műveletet addig ismételjük, amíg elégedettek nem leszünk az eredménnyel.
Innentől fogva a lehetőségek végtelenek. A hátulról vagy oldalról jövő, az ellenfény vagy vegyes fény mind meglepetéseket tartogat, érdemes tehát kísérletezni. Általában elmondható, hogy a fényhatások, a színvilág és a megvilágított tárgyak és a táj új, drámai intenzitású karakterben jelennek meg. Ezek megfelelő mondanivaló esetében nagyon alkalmas eszközzé válhatnak a fotós eszköztárában. A fent leírtak természetesen az éjszakai fotózás egy kis szeletkéjét tárgyalják, céljuk a kedvcsinálás. Az a kezdő fotós, aki keresi a mélyebb kifejezés formanyelvét, valószínűleg jól teszi ha megpróbálkozik ezzel a módszerrel, majd továbbmegy a saját útján.
Az éjszakai fotózás minden műfaja majdnem olyan mint Pandóra szelencéje, a különbség csak annyi, hogy baj nem lehet belőle: a fotózással ismerkedő szándéka szerint kreativitását gyakran olyan módon szeretné valahogy sínre tenni, hogy elindul az ismeretlen irányába. Ez azonban nem mindig egyszerű, mivel sok kezdőnek a mai, konkrét vizuális információkkal agyonterhelt világunkban nehéz az absztrakt világra rátalálni. Ahogy minden más esetben, itt is az elindulás a nehéz, ugyanis ha már megtaláltuk a konkrét módszert és haladunk, vagyis ismerjük az utat az ismeretlen felfedezése irányába, később már könnyebb orientálódni az elvonatkoztatott, absztrakt, szürreális, vagy csak egyszerűen esztétikailag szép, de a fizikai valóságban nem létező világban.
Ez azért fontos, mert a legtöbb kezdő azért hagyja abba a fotózást egy idő után, mert nem találja meg benne a várt kielégülést. Az érzékeny amatőr egy nap úgy érezheti, ismétli önmagát, és nem talál újat. A divatos "hogyan csináld" mozgalmak dömpingje ilyenkor csak árt, mert a megszokott fotográfiai klisék gúzsba kötik a fantáziát és ezen keresztül a kreativitást. Emiatt szerencsések azok a fotósok, akik már megtalálták a saját maguk világát, melyben jól el tudnak igazodni, alkotni és fejlődni képesek általa.
Emellett mások módszereinek követése is általában teljesen felesleges, mivel a kreatív embernek éppen az a legfőbb vágya, hogy megtalálja a saját, egyéni útját. Így ugyanis a fotós abba a szerencsétlen és számára destruktív helyzetbe kerül, hogy folyamatosan mások munkáját állítja sajátjával párhuzamba mérceként, ami öngól. Más alkotásának színvonalát úgysem lehet elérni (mivel egy másik emberről van szó), és az egész olyan, mintha az alkotás legalábbis olyan lenne mint a sport, ahol jobbnak kell lenni mint a másik. Többek között tehát emiatt és ehelyett kell megtalálnia azt a saját utat, amelyen haladva képes lesz kifejezni önmagát.
Mostani írásunk leginkább az alkotói szabadság szellemében íródott, ezért értelemszerűen alkalmatlan arra, hogy konkrét útmutatást adjon azzal kapcsolatban, hogy milyen úton lehet megtalálni, majd fejleszteni az egyéni ismeretlenséget, és az abban való orientálódást, útkeresést, majd az úton való haladást. Csupán szeretné felkelteni a kezdő fotós figyelmét az éjszakai fotózás egyik érdekes területére, ami csupán egy a sok közül. Bizonnyos értelemben tehát olyan ez mint Pandóra szelencéje, mivel minden egyes éjszakai fotó meglepetést tartogat a fotós számára, majd pedig egy nem létező világba helyezi a szemlélőt.
Szabad szemmel nem látható, a valóságban nem létező színek, kontrasztok, harmóniák és ellentétek, szabályok hiearhciája és erőteljes hangulatok léteznek ugyanis ebben a világban, mégpedig szinte prognosztizálhatatlan rendszerben. Tökéletes arra, hogy álomvilágot kreáljunk, kiragadjuk magunkat a mindennapi élet realitásokra alapuló rendszeréből. Ez tehát a fizikai világban nem létezik, de ez csak addig igaz, amíg el nem készül maga a fotó, vagyis be nem hozzuk a való világba úgy, hogy immár mások is megszemlélhetik. Ez a tevékenység már a kreáció, ami az alkotás kategóriába tartozik.
Az első és legfontosabb szempont az, hogy alkotásunk a bennünk lévő hangulatot, összességében véve mondanivalót sugározzon. Ahogy a többi műfajban, az éjszakai fotózásban is ezt kell keresnünk, ez a célunk, ez kell hogy legyen a kiindulópont, és nem a technika. Ebben az esetben is megvan a gyakorlati módszer, azonban ennek követése önmagában esztétikailag esetleg szép, de kongóan üres, lényegileg semmitmondó fotókat fog produkálni.
Az éjszakai fotózásnak is az a célja, hogy az alkotó a végeredményben manifesztálja saját, belülről jövő mondanivalóját. Menet közben ugyanis könnyen kiderülhet, hogy a fotósnak nem is ez a módszer a legalkalmasabb az önkifejezésre. Ilyenkor váltani kell, mással próbálkozni, és ezt jó messzire elkerülni, és akár valami teljesen mást, újat kitalálni. Valahonnan viszont el kell indulni.
Mindenesetre az biztos, hogy az éjszakai tájkép mint "kvázi absztrakt" fotózás különösen alkalmas intenzív érzelmek, hangulatok hangsúlyozott kifejezésére. A természetben lévő színvilág eleve közel áll az emberhez, kevés fény esetében, megfelelő technika alkalmazásával pedig az éjszakai tájkép speciális látványa és színvilága éppen ebből táplálkozik. Másképpen fogalmazva, a természet olyan rejtett színvilággal, látvánnyal rendelkezik, amit megfelelő technikával lehet csak megragadni, mivel szabad szemmel nem látható, érzékelhető. Ráadásul nem a szó szoros értelmében vett absztrakt fotográfiáról van szó ez esetben, mivel konkrét, felismerhető tájat fotózunk.
Azonban az ismert táj oly mértékben másfajta "csomagolásban" jelenik meg és deformálódik, hogy a látvány teljesen más, absztrakt vagy akár szürreális értelmet is kaphat. Emiatt az éjszakai tájképfotózás egyszerre alapszik a valóságra és a valóságtól való eltérésre. Ha tehát a kezdő fotós érzelmes típus, és ilyesmi céllal keresi útját a fotográfiában való önkifejezésre, érdemes sötétedéskor, amikor mindenki nyugovóra tér, kimennie valahova fotózni.
Amint tisztáztuk a belső motívumot, jöhet a szükséges technika: ami ehhez kell, az egy manuális beállításokra alkalmas fényképezőgép, egy állvány, és persze némi elemózsia és idő, türelem nyugalom. Az állványra értelemszerűen azért van szükség, mert kézbentartva lehetetlen mozdulatlanul tartani a gépet másodperceken vagy akár egy percen keresztül. Pontosabban fogalmazva jelen esetben az a célunk, hogy a gép mozdulatlan legyen (ennek ugyanis az ellenkezője is lehet a cél, de nem most). A fényképezőgépen válasszuk az "M" (manuális) módot, mivel a gép automatikája amúgy tiltakozna az általunk preferált beállítások ellen.
Digitális gép esetében az ISO érzékenységet szintén tegyük manuális módra, és állítsuk viszonylag alacsony értékre, pl. ISO100-ra annak érdekében, hogy a képminőség a lehető legjobb legyen. Éjszakai fotózásnál ez különösen fontos, mert a magas érzékenység nem csak magas képzajt eredményez, de nagyon hátrányos hatással van a kívánatos színvilágra és a finom részletekre. Ez alól kivétel, ha kifejezetten szemcsés képre törekszünk, vagy nincs nálunk állvány, és nincs más megoldás, csak az érzékenység növelése. Ez persze először éppen ellentétesnek tűnik az alapelvekkel, mivel nagyon kevés fényben fogunk fotózni, és elméletileg ilyenkor szoktuk növelni az érzékenységet. Azonban ezt a tetszés szerint növelhető exponálási idővel kompenzálhatjuk, mivel a gép állványon nyugszik, és amúgy is nagyon ráérünk.
Rekesz vonatkozásában nem igazán lehet általánosítani a beállításról, mert ilyen extrém követelmények között a különféle optikák különböző eredményt, minőséget produkálnak. Érdemes tehát kísérletezni; az egyetlen alapelv, hogy túlságosan nem szabad leszűkíteni a rekeszt, mert ennek a maximális exponálási idő fog határt szabni. Az ISO-t növelni - ahogy már említettük - pedig semmiképpen nem érdemes. Ha ezzel megvagyunk, irányítsuk az optikát egy olyan területre, amelyről azt gondoljuk, szép lenne lefotózva. Ezen a ponton nehéz megmondani, milyen exponálási idő a kívánatos, mivel ez alapvetően attól függ, mi az ami a fotósnak tetszik: lényegében itt kezdődnek el a kísérletezésekkel eltöltött éjszakák.
Érdemes időzítés módra tenni a gépet annak érdekében, hogy elengedésekor semmiképpen ne mozduljon meg. Ez alól csak a professzionális állványok képeznek kivételt. Ekkor exponálhatunk. A kép visszanézésekor az eredmény bizonyosan váratlan meglepetést fog okozni. Ilyenkor, például 1/15 vagy hosszabb exponálási idő esetében olyan dolgokat fogunk látni a képernyőn, amit előtte nem. Az exponálási idő variálásával azonban nemcsak egyszerűen az expozíció változik, hanem a színvilág, az egész kép jellege, karaktere is, mégpedig drasztikus mértékben. Egyes elemek előbukkannak, mások eltűnnek. Az exponálási idő növelésével minden fényforrás és visszaverődő fény energizált, erőteljes jelleggel mutatkozik, ami önmagában nagyon magas esztétikai és kifejező készséget hordoz magában.
Egy digitális fényképezőgép különösen alkalmas ilyenfajta célra, mivel helyben azonnal meg lehet tekinteni az eredményt. Ez nagyon lényeges, mivel szabad szemmel még több éves tapasztalat után sem prognosztizálható a leendő látvány sok eleme. Ez a keretezésre, komponálásra is vonatkozik. Minden egyes fotó elkészülte után jön ugyanis a meglepetés, a részben nem várt hatás és a felülbírálat. Ilyenkor sötétben, szinte vakon pozícionáljuk a gépet vagy zoomolunk egy kicsit, majd újra exponálunk. A műveletet addig ismételjük, amíg elégedettek nem leszünk az eredménnyel.
Innentől fogva a lehetőségek végtelenek. A hátulról vagy oldalról jövő, az ellenfény vagy vegyes fény mind meglepetéseket tartogat, érdemes tehát kísérletezni. Általában elmondható, hogy a fényhatások, a színvilág és a megvilágított tárgyak és a táj új, drámai intenzitású karakterben jelennek meg. Ezek megfelelő mondanivaló esetében nagyon alkalmas eszközzé válhatnak a fotós eszköztárában. A fent leírtak természetesen az éjszakai fotózás egy kis szeletkéjét tárgyalják, céljuk a kedvcsinálás. Az a kezdő fotós, aki keresi a mélyebb kifejezés formanyelvét, valószínűleg jól teszi ha megpróbálkozik ezzel a módszerrel, majd továbbmegy a saját útján.
