MTI

Egyre több a román levélszemét

Az elmúlt időszakban jelentősen nőtt a Romániából küldött spamek száma, hat hónap alatt a világ spamforgalmának három százaléka már a szomszédos országból származott - derül ki a számítógépes biztonságtechnikával foglalkozó Kaspersky Lab jelentéséből.

Ezzel Románia bekerült az első tíz olyan ország közé, amelyekből a legtöbb elektronikus levélszemét származik. Az első féléves adatok szerint a kéretlen levelek 11 százalékát Oroszországból küldik, míg az Egyesült Államokból küldött spamek az összforgalom tíz százalékát adják. A harmadik helyen Brazília áll nyolc százalékkal, a sorban India hét, Lengyelország négy és Thaiföld három százalékkal követi. Érdekes módon a Kaspersky feketelistájáról lekerült Spanyolország, Olaszország, Németország, sőt Ukrajna is. Az idei első félévben a globális e-mail-forgalom 85,5 százaléka spam volt, a levelek 0,3 százaléka pedig kártevő szoftvert is tartalmazott csatolmányként - áll a Kaspersky Lab friss tanulmányában.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Epikurosz #1
    Érdekes módon a legtöbbet a Raiffeisen Bank nevében küldik.