SG.hu·

Microsoft: búcsú az eredeti Zune lejátszóktól

Amint megjelenik a szoftvercég hordozható zenelejátszóinak új generációja, azonnal megszüntetik az eredeti változatok forgalmazását, mivel azok nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket.

A többnyire hivatalos és félhivatalos információkat közlő WinSuperSite saját forrásra hivatkozva ír arról, hogy a Microsoft hamarosan búcsút int majd eredeti lejátszóinak. Ezek megtartására a jelek szerint Redmondban nem sok igény mutatkozott, ami nem is nagyon meglepő, hiszen ezek a készülékek nem tudtak az iPod sorozat igazi ellenfelévé válni, az új példányok pedig többet nyújtanak majd náluk.



A Zune HD család hamarosan esedékes érkezéséről mi is beszámoltunk, már idejekorán tudni lehetett, hogy az új sorozat részeként érkező két lejátszó szeptember közepén bukkan majd fel az Egyesült Államokban. A debütálás alkalmából egy 16, illetve egy 32 GB-os változat érkezésére számíthatunk, ezt pedig OLED multi-touch kijelző, az nVidia Tegra fejlesztése, egy GeForce 6-osztályú grafikus vezérlő, valamint vezetéknélküli internetelérés egészíti majd ki. A készülékeken akár HD-tartalmakat is lejátszhatunk majd (ehhez nem árt külső televízióra kötni azokat), az ár pedig az előzetes értesülések szerint 220 és 290 dollár között lesz.

Amint ezek a fejlesztések megjelennek, a Microsoft kukázza a jelenleg kapható változatokat, vagyis búcsút inthetünk a 8, 16, 80, illetve 120 GB-os háttértárolóval érkező példányoknak. A kisebb kapacitást nyújtó készülékek nyilván nem sok vásárlónak hiányoznak majd, a fanatikusok azonban nyilván sajnálattal veszik tudomásul, hogy a meglehetősen sok zeneszám eltárolását lehetővé tévő legnagyobb példány is távozik.

Meglátjuk, hogy a Microsoft mennyiben tudja majd felvenni a versenyt az iPodokkal az új készülékek révén.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Sanyix2009. 09. 07.. 18:55||#3
Szerintem az epl cuccok is randák. Nemkicsit.
© roliika2009. 09. 07.. 16:33||#2
Ezek szerint nem csak szerintem ronda.
© vasziszdasz2009. 09. 06.. 17:31||#1
a fanatikusok azonban nyilván sajnálattal veszik tudomásul, hogy a meglehetõsen sok zeneszám eltárolását lehetõvé tévõ legnagyobb példány is távozik

32 GB mindenkinek elég lesz. ^^