MTI

Elektronikus közigazgatási tudásportál készül

Elsősorban a közigazgatásban dolgozóknak készül az elektronikus közigazgatási tudásportál - mondta Bódi Gábor, a Miniszterelnöki Hivatal infokommunikációért és e-közigazgatásért felelős szakállamtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

A projektet kifejezetten azért indították, hogy a közszféra dolgozói megoszthassák egymással saját e-közigazgatási tudásukat és elsajátíthassák a kapcsolódó ismereteket - közölte Bódi Gábor. Hozzátette: a portálon igyekeznek az összes, a kormányzathoz kapcsolódó e-közigazgatási, e-közszolgáltatási stratégia mentén kialakított tudást összegyűjteni és elérhetővé tenni.

A szakállamtitkár szerint az igazgatási rendszer jelenlegi e-közigazgatási felkészültsége "nem éppen megfelelő", a portál kialakításával ezen a problémán igyekeznek javítani - mondta. Bódi Gábor szólt arról, hogy az oldal nyitott lesz a nagyközönség számára is, és információval szolgál majd azoknak a vállalkozásoknak is, amelyek érdekeltek ezen a területen.

A tudásbázis várhatóan a www.etudasportal.gov.hu webcímen lesz elérhető. A portál uniós támogatással és a magyar kormány társfinanszírozásával valósul meg, 146 millió forintból, valamennyi funkciója 2010 márciusától lesz majd elérhető.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kow83 #2
    Ez a jó link :)
    http://img142.imageshack.us/img142/7267/etrudasportal.jpg
  • kow83 #1
    http://img142.imageshack.us/i/etrudasportal.jpg

    Gratulálok, sikerült egy nem letesztelt portált átadni ennyi lóvéért, már is összeomlott a terhelés alatt.