MTI

Internetfüggőknek tilos a sokkterápia Kínában

Betiltották Kínában az internetfüggők gyógyításánál a sokkterápia használatát, miután kétségek merültek fel az eljárás biztonságával, illetve hatékonyságával kapcsolatban - közölte a helyi média kedden.

A kínai Egészségügyi Minisztérium azután jelentette be a sokkterápia tiltását, hogy a Santung (Shandong) tartománybeli Linjiben (Linyi) riport jelent meg egy pszichiáterről, aki elmondása szerint közel 3000 tizenévest elektromos árammal próbált meg leszoktatni az internetről. A kínai kormány a fiatalok védelmében az internetfüggőség ellen tavaly indított hadjáratot. Az Országos Népi Gyűlés Állandó Bizottsága egyik alelnökének szeptemberi beszámolója szerint a távol-keleti országban legkevesebb négymillió internetfüggő gyermek él, akik közel 10 százalékát teszik ki a világhálót használó 18 év alatti korosztálynak.

A kínai internetes bárokban, a fiatalok általában nem a leveleiket szokták megnézni, hanem jól felszerelt gépeken különböző online játékokat játszanak. A tanulást és a családi kapcsolatokat is veszélyeztető szenvedély ellen az üzemeltetőknek úgynevezett rászokás ellenes szoftverrel kell a játékokat ellátniuk, amelyek ellenőrzik a játékos valódi nevét, illetve az igazolványát, valamint az életkortól függően korlátozza a játékhoz való hozzáférés időtartamát.

"Az internetfüggők kezelésére használt sokkterápiát nem támasztják alá klinikai kutatási eredmények, ezért ennek alkalmazása nem helyénvaló a gyógyítási folyamatban" - olvasható a minisztérium honlapján megjelent figyelmeztetésben. A közvetlenül a központi idegrendszerre ható, pszichotropikus gyógyszerekkel együtt alkalmazott elektrosokkot a Linjiben található orvos havi 5500 jüanért (159 ezer forintért) kínálja.

A China Youth Daily napilapban megjelent riport szerint a betegek többsége akaratuk ellenére vesz részt a kezelésen, amelynek időtartama alatt a külvilággal való kommunikáció minden formája tilos.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!