MTI

Amerikai kormányzati honlapok bénultak le

Amerikai kormányzati honlapok bénultak meg az utóbbi napokban internetes támadások miatt, közölték névtelenséget kérő washingtoni kormányzati tisztviselők.

Nagy kiterjedésű és szokatlan erejű támadás érte a szövetségi kormányzat több oldalát a függetlenség napját, július 4-ét követően; több olyan hivatalét is, amelyeknek éppen az internetes bűnözés elleni harc a feladatuk. A pénzügy- és a közlekedési minisztérium honlapjai mellett a hét végén különböző időpontokban megbénultak a titkos szolgálat, valamint a szövetségi kereskedelmi bizottság oldalai. Egyes portálokat olyan súlyos támadás ért, hogy működésüket még kedd este sem lehetett teljesen helyreállítani.

Az amerikai kormány nem nyilatkozik az ügy részleteiről. Amy Kudwa, a belbiztonsági minisztérium szóvivője annyit közölt: a tárca számítógépes rendkívüli készültségi csoportja feljegyzésben értesítette az összes minisztériumot és a partner szervezeteket a problémákról és olyan lépések megtételét javasolta, amelyek segíthetnek mérsékelni az ilyen támadások hevességét. Egyelőre nem tudni, hogy más szövetségi oldalakat is ért-e támadás. Szakértők szerint az a tény, hogy egyes kormányzati oldalak működését még három nappal a támadás után sem sikerült helyreállítani, arra utal, hogy egy szokatlan hosszú ideig tartó, kidolgozott támadás történt.

A Keynote Systems kaliforniai webfigyelő csoport szerint a közlekedési minisztérium oldalai két napig 100 százalékosan működésképtelen voltak, egy felhasználó sem tudta azokat igénybe venni. A szövetségi kereskedelmi bizottság linkjeit az internetezők az esetek 70 százalékában még kedden sem tudták használni. Ben Rushlo, a Keynote Systems igazgatója úgy fogalmazott: egészen furcsa az, ami történt, ilyen nem szokott előfordulni. Ha egy portál több mint 24 órára teljesen lebénul, az már jelentős zavarnak tekinthető. A bénultság tartama vagy arra utal, hogy az oldalakat nem védték megfelelően, vagy arra, hogy nem mindennapi erejű támadás történt.

Egyes megfigyelők úgy vélik, a dél-koreai kormányzati ügynökségek és bankok oldalait kedden ért és azokat szintén megbénító internetes támadások és az amerikai esetek között kapcsolódás lehetséges. A koreai információs biztonsági ügynökség szerint úgy tűnik, hogy az akciók nem függetlenek egymástól. Dél-Koreában támadás érte a Blue House nevű elnöki portált, továbbá a védelmi minisztérium, a nemzetgyűlés, valamint a Shinhan Bank és a Koreai Tőzsdebank oldalát.

A kormányzati portálok elleni támadások dokumentálása nehézségekbe ütközik, mivel az ügynökségek eltérőképpen jellemzik az akciók sikerességét, az okozott károkat. Egy washingtoni kongresszusi jelentés szerint tavaly több mint 16 ezer fenyegetés vagy támadás érte az amerikai szövetségi kormányzati oldalakat, ez durván a háromszorosa az előző évben, 2007-ben mért adatnak. Az esetek többségében jogosulatlan hozzáférést vagy a számítógép-használati szabályok megsértését rögzítették. A belbiztonsági minisztérium szerint tavaly 5499 esetben törtek be kormányzati számítógépekbe, ez a szám 2007-ben 3928, 2006-ban pedig 2172 volt.

Az Amerikát érintő mostani támadáshoz hasonló történt tavaly nyáron Grúziában a kormányoldalakon az orosz-grúz háborút megelőző hetekben. S bár a Kreml tagadta, hogy köze lett volna az akcióhoz, független nyugati számítógépes szakértők egy csoportja a doménnevek és a webhelyek regisztrációs adatainak vizsgálata alapján kimutatta: az orosz biztonsági és katonai hírszerzési ügynökségek álltak a háttérben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!