SG.hu·

Honosították a MAGic képernyőnagyító szoftvert

Honosították a gyengén látók számára kifejlesztett MAGic képernyőnagyító szoftver 11.0 verzióját, amely számos új funkcióval segíti a gyengén és alig látó emberek számítógép-használatát.

Az Informatika a látássérültekért Alapítvány befejezte az amerikai Freedom Schientific cég MAGic 11.0 képernyőnagyító programjának magyarítását, ezáltal elérhetővé tette a gyengén és alig látó emberek számára. A képernyőnagyító szoftverek megjelenésével a látássérült emberek esélyegyenlősége is jelentősen nőtt a munkaerőpiacon. A két korábbi, a 9.30 és 10.5 után a 11.0-s verzió már kompatibilis a Windows Vista operációs rendszerrel - közölte az alapítvány.

A most megjelent MAGic 11.0 a korábbi 16-szoroshoz képest már 36-szoros nagyításra alkalmas, a nagyított részt a szoftver igény szerint fel is olvassa. A fókuszkiemelés során a kijelölt elemet a MAGic egy négyszögletes keretben jeleníti meg, amelynek méretei szabadon változtathatók. A MAGic telepítésekor a számítógépre kerül az ONYX dokumentum- és távolságkamera meghajtó- és kezelőprogramja is, amely - a MAGic-kel együtt - lehetővé teszi akár távoli (például egy iskolában a táblán lévő), akár közeli (a többi között tankönyvben vagy jegyzetfüzetben lévő) információk kényelmes elolvasását.

Egy gyengén látó felhasználó számára elengedhetetlen a képernyőnagyító szoftver, hogy a számítógépet látásának megőrzése mellett használhassa. A különböző látássérültséggel rendelkező embereknek eltérőek az igényeik, így a szoftvergyártóknak komoly kihívást jelent a képernyőnagyító szoftverek fejlesztése. A szoftver demó változata letölthető az alapítvány honlapjáról, a www.infoalap.hu oldalról. Az alapítvány vállalkozik arra is, hogy kétórás villámtanfolyamon minden érdeklődőnek bemutassa, hogyan lehet a szoftver használatával hatékonyabbá tenni a számítógépes munkát.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Wizek2009. 06. 30.. 20:46||#3
Egyszerû rablás. Undorító, hogy pont a kiszolgáltatottaat támadják.
© raingun2009. 06. 26.. 23:34||#2
400$ az alap verzió, ahhoz képest nem sokat tud.
A 16 szoros nagyítás helyett 36 szoros? Ez aztán hatalmas fejlõdés!
Átírni pár változót nagy dolog...
© ADAMEX92009. 06. 26.. 00:38||#1
Azt olvastam, hogy: Hamisították a MAGic képernyõnagyító szoftvert.
Fáradt vagyok.