SG.hu·

Véget érhet a DAB-program

A DAB szabványt valaha a rádió jövőjének zálogaként emlegették. Az egykori ambíciózus tervekből azonban gyakorlatilag semmi sem valósult meg.

22 esztendeje tart a DAB szabvány vesszőfutása. A programba eddig összesen 180 millió euró rádiódíjat fektettek be - eredménytelenül. Nem véletlen tehát, hogy a pénznyelő projekt a végéhez közeledik. Az első kijelzőkkel ellátott DAB autórádiókat 1995-ben mutatták be Németországban. Az új készülékek nagy feltűnést keltettek, de csak néhányan vásárolták meg őket.

A német magán rádióadókat tömörítő VPRT nevű szervezet képviselői elhatározták, hogy nincs értelme folytatni a 180 millió eurót felemésztő programot. Amennyiben a magán rádiók a jövőben nem támogatják a kezdeményezést, úgy a digitális szabvány megvalósítására még kevesebb esély lesz, mint valaha. Az eredeti elképzelések szerint a DAB-nak kellett volna felváltania Németországban az analóg ultrarövidhullámú adásokat. A szükséges antennákat már évekkel ezelőtt kiépítették és a lakosság 80 százaléka számára elérhetők lennének a műsorok - ha az emberek rendelkeznének digitális vevőkkel. A BLM bajor médiahivatal felmérése szerint az egész országban csupán a háztartások 2,2 százalékában található digitális rádióvevő.

Pedig a kezdetekkor még minden szép és jó volt. A szabványt 1987-ben a Berlini Híradástechnikai Kiállításon mutatták be a szakemberek, akik CD-minőségű felvételeket és különböző kiegészítő funkciókat ígértek a felhasználóknak. A kijelzőkön többek között lehetőség lenne szöveges információk (például az éppen sugárzott zeneszám címének stb.) megjelentetésére. A német kormány 1998-ban ajánlotta az ultrarövidhullámon sugárzó rádióknak a digitális átállást, az analóg műsorszolgáltatók lekapcsolása 2015-ig fejeződött volna be. Szász-Anhalt tartomány még ennél is tovább ment. Elhatározták, hogy 2010. január 1-től csak digitális adásokat lehet sugározni.

A DAB szabványt jelenleg 27 program támogatja. Két évvel ezelőtt a számuk még kétszer ennyi volt. "Nincs megfelelő üzleti modellünk" - ismerte el Hans-Dieter Hillmoth, a VPRT alelnöke. A program úgy ér véget, ahogy indult. Már a kezdetekkor rossz ómennek tartották, hogy egy digitális vevőegység 1000 euróba került. A szakemberek nem számoltak azzal sem, hogy a kapott frekvenciák közvetlenül a Bundeswehr katonai frekvenciái mellé kerültek és ezek befolyásolhatják az adások minőségét. A német védelmi minisztérium rendeletére később a programokat kisebb adóteljesítménnyel kellett sugározni, ezáltal viszont a zárt térben a műsorok vétele gyakorlatilag lehetetlennek bizonyult. A nem mindennapi hiba évekig senkinek sem szúrt szemet.

A DAB mellett érvelők ugyan leszögezték, hogy a szabvány 2006-ban új frekvenciákat kapott és az adásteljesítmény is nagyobb lett. Félő azonban, hogy ezek a változtatások már nem tudták megmenteni a többre hivatott programot.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© polarka2009. 06. 27.. 19:38||#7
Kár.
© Benedekco2009. 06. 26.. 18:14||#6
hát nemtom... a melóhelyemen van egy DAB-os rággyó... azaz egy hifi.... nem egy drága darab és kiválóan fogja a DAB csatornákat... baromi jó minõségûek ezek a csatornák, meg vagyok elégedve vele... de ha van jobb akkor használják azt... sok adó monjuk nincs, 8-10 csatorna, de van köztük pár jó adó amin még reklámot sem tolnak (Classic, Rock, Jazz)
© BaliBoy2009. 06. 26.. 14:05||#5
Fasza... Tegnap államvizsgáztam belõle.
© kvp2009. 06. 26.. 12:47||#4
Alapvetoen a DVB szabvany van helyette, ami sokkal elterjedtebb. Senki nem szabja meg, hogy egy DVB csatorna kepet is kell, hogy tartalmazzon, tehat nyugodtan lehet radiokhoz is hasznalni. Egy kombo DVB/analog tv kartya 10 ezer korul van, es jopar mobilban is megtalalhato. Minosegileg pedig nagysagrendekkel jobb mint a DAB, ami tobbnyire meg az fm radioknal is gyengebb minoseget hozott.
© Inquisitor2009. 06. 26.. 11:56||#3
Egy "olcsó" hordozható DAB rádió is volt vagy 40 rongy, nem csoda ha nem terjedt el. És mi értelme lenne most, hogy DVB-T rendszerek rádió adókat is sugároznak digitálisan?
© szombi2009. 06. 26.. 10:57||#2
EZ jónagy ökörség! Lehúzássorozat ver. 2757721214.

Amúgy meg az éppen játszott szám címét, a csatorna nevét és a pontos idõt egy analóg adó is képes sugározni.
Ez az RDS, amit már minden mai adó tud. Még a 2000Ft-os FM-sávban adó MP3 lejátszóm is!
© waterman2009. 06. 26.. 10:55||#1
mekkora LOL! katonai sávok mellé kerül, és egy nagyságrenddel többe kerül a vevõegység, mint egy átlag usb-s autórádió. ennek így soha nem lett volna piaca. fényûzõ extraként szerelni az autóba a rádiót..
helyette mi lesz?