MTI

Bojkottra készülnek a "Zöld Gát" indulásakor Kínában

Kínai internetezők bojkottra szólítják társaikat a Zöld Gát (Green Dam) elnevezésű internetszűrő indulásának napjára.

A kínai kormány szerint a számítógépekre július elsejétől kötelezően adott filter az erőszaktól, és a pornográfiától kívánja megóvni a kiskorúakat. Az ellenzők azonban amiatt aggódnak, hogy az új program azokat a honlapokat is kiszűri, amelyek a homoszexualitással, illetve más kényes témákkal foglalkoznak. A demonstráció szervezői a szimpatizánsokat arra kérik, hogy a szoftver debütálásának napján ne kapcsolódjanak az internetre.

Aj Vej-vej (Ai Weiwei), a pekingi Nemzeti Stadion (Madárfészek) egyik társépítészének reményei szerint sokan csatlakoznak majd a felhíváshoz, ugyanis a tiltakozók ezzel a módszerrel kockázatok nélkül adhatnak hangot véleményüknek. Iparági szakértők a szoftverrel "védett" számítógépeken tárolt személyes adatok biztonságát féltik, miközben emberi jogi szervezetek a terv visszavonását követelik. A Zöld Gát július elsejei indulása egyelőre csak arról szól, hogy a Kínában értékesített új számítógépekre a szűrő egy példányát már az eladás pillanatában telepíteni kell.

A Microsoft Windows operációs rendszer telepítőlemeze viszont nem tartalmazza az új szoftvert, amelyet a kínai illetékesek szerint is bármikor el lehet távolítani. A Linux-alapú operációs rendszerek fejlesztői és forgalmazói közben csendben mosolyognak a háttérben, mert a Zöld Gát csak a Windowsos gépeken és a sokat kritizált Internet Explorerrel működik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bakagaijin #2
    Nem, nem, nem és nem. Nem kell telepíteni már az eladás pillanatában a szűrőt. Elég mellékelni egy telepítő CD-t. Úgy tűnik már az "újságírók" sem olvassák a saját híreiket...
  • SCaine #1
    "...A Linux-alapú operációs rendszerek fejlesztői és forgalmazói közben csendben mosolyognak a háttérben..."

    Meg merem kockáztatni, hogy ez a zöld trutyi valójában az uninstallkor, mintegy bosszúból indul be csak igazán, és utána mindent naplózva másodperc pontossággal el fog küldeni a nagy pártközpontba az utolsó billentyűleütésig a használójáról.
    Merthogy ez finomanszólva sem új trükk a hasonló adware/malware szaroknál amik vírusirtónak állcázzák magukat és hasonló nyalánkságok...

    A megoldás a teljes format, és utána egy letorrentezett kínai kalóz (Tiny) XP vagy egy Linux feltelepítése.