MTI

Brit szoftverrel "bombázzák" az iráni hivatalos weboldalakat

Egy 25 éves brit szoftverfejlesztő alkalmazásával próbálják Mahmúd Ahmadinezsád ellenfelei térdre kényszeríteni az iráni hivatalos honlapokat.

Ryan Kelly alkalmazását eredetileg az olyan honlapok automatikus frissítésére írta, mint az eBay vagy a különböző sportoldalak, ahol fontosak az aukciók figyelése, illetve a mérkőzések aktuális állása. A www.pagereboot.com oldal iránt az utóbbi időben Iránból is egyre többen érdeklődtek. A programozónak küldött iráni levelekből kiderült, hogy a felhasználók az iráni kormányoldalak frissítésére használják, amellyel a szerverek túlterhelését és az információs portálok összeomlását szeretnék elérni.

A webes alkalmazás iráni "sikeréről" egyelőre nem érkezett jelentés, a programozó oldala viszont a hirtelen népszerűség miatt egy időre elérhetetlenné vált. Az anyagi támogatásoknak köszönhetően a weboldal már megnövelt kapacitással indult újra, Ryan Kelly szerint az oldalfrissítő addig marad, ameddig csak szükséges, vagy amíg még bírják a szerverek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Drawain #4
    Nem azt mondtam, hogy nem lehet, hanem azt, hogy az ilyen "támadás" kivitelezése olyannyira gyerekjáték, hogy az ilyen szoftver készítőjét - pláne, ha más célból készült - nem terhelheti felelősség. A DoS támadások megelőzésére van rengeteg más, szerveroldali lehetőség.
  • bakagaijin #3
    Greasemonkey-val azért elég jól le lehet terhelni kisebb oldalakat amik nincsenek felkészülve vassal... Én most már random waiteket teszek bele, hogy ne egyszerre ömlessze a kérés-zuhatagot szegény szerverre csak azért mert a designer mást gondolt és olyan infókat tett linkek mögé amit én a fő oldalon szeretnék látni.

    Egyébként ltfu kérdésére. Ki perelne? Az iráni kormány? Az angol kormány? Az amerikai kormány? Ha csak az elmúlt pár évet nézi az ember és azokat amik nagy port kavartak fel, akkor az oroszok ezt már elég sokszor eljátszották (Észtország, Grúzia), a kínaiak dettó. De nem olyan régen volt egy cikk, hogy az USA kormánya szeretne masszívan "megfigyelni" forgalmat és beavatkozni a támadásokba hálózati szinten (tehát gondolom már a gerincnél nem pedig a saját oldalainak terhelésmegosztásával). És ebbe a "megfigyelésbe" bele tartozik más országokban található gépekben turkálás is természetesen.
  • Drawain #2
    Na ne szórakozzunk, hogy egy egyszerű néhánysoros javascript "program" miatt bepereljenek valakit. Ennyi erővel a greasemonkey fejlesztőit is perelhetnék, mert az egyik alapscript amit mindenki ír benne az egy hasonló automata frissítő az oldalakhoz.
  • hiftu #1
    Csak arra lennék kiváncsi, hogy a srác ellen, lesz-e per?
    Ugyanis a programja felhasználható illegális cselekmények véghezviteléhez, ami miatt mindenképp Ő a felelős.
    (Vagy ezt csak a torrent-re lehet/szabad értelmezni? Mert ez a bűncselekmény most nem jár a Hálivudi cégek bevételkiesésével?)