SG.hu·

Kalózpárt alakul Csehországban és Szlovákiában is

Kalózpárt alakul Csehországban és Szlovákiában is. A pártalapítást kezdeményezőknek mindkét esetben az Európai Parlamentbe bejutott, az ingyenes fájlcserélés legalizálásáért küzdő svéd Kalózpárt adta az ihletet.

A Cseh Kalózpárt május végén kérte hivatalos bejegyzését a belügyminisztériumtól, miután a pártalapításhoz szükséges minden feltételt sikerült teljesítenie - közölte csütörtökön a novinky.cz cseh hírportál. A párt szervezői azt tervezik, hogy indulnának az októberre tervezett idő előtti képviselőházi választáson. A novinky.cz úgy tudja: a svédektől eltérően a csehek nem az ingyenes fájlcserékért kívánnak küzdeni, hanem azért, hogy a fájlcserék olcsóbak és egyszerűbbek legyenek az interneten.

A Szlovák Kalózpárt egyelőre csak a Facebook közösségi online portálon létezik, s eddig mintegy 500-an jelentkeztek a pártba. A Szlovák Kalózpárt a szerzői jogokról szóló törvény módosítását, és a magánszféra nagyobb tiszteletét szeretné elérni a világhálón - írta a pártalapítással kapcsolatban a Sme című szlovák napilap. A szervezők bejelentették: rövidesen megkezdik a 10 ezer aláírás összegyűjtését, amely Szlovákiában feltétele a pártalapításnak. Céljuk, hogy a jövőben részt vegyenek a választásokon.

A svéd Kalózpárt az európai parlamenti választáson megszerezte a voksok 7,13 százalékát, így képviselőket küldhet Brüsszelbe. Hasonló párt működik már Spanyolországban, Lengyelországban, Franciaországban és Németországban. A Sme úgy tudja: pártalapításra készülnek a magyarországi internetes "kalózok" is.

Csehországban az elmúlt hetekben készített felmérés szerint az internetezők mintegy 40 százaléka elsősorban zenét és filmet másol a világhálóról. A 30 év alatti személyek esetében ez az arány több mint 60 százalék. Többségük ellenzi a szerzői jogok megsértéséért kiszabható súlyos szankciókat. A megkérdezettek több mint 50 százaléka támogatásáról biztosította a Cseh Kalózpártot. "A felmérésből kiderült, hogy az internetes kalózkodás Csehországban is általánosan elterjedt jelenség. Bár büntethető, a megkérdezettek 21 százaléka nyíltan beismerte" - értékelte a felmérés eredményét Kamil Horsky, a Cseh Kalózpárt szervezőbizottságának tagja.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© dstern2009. 06. 12.. 20:17||#5
Szerintem, ha az LMP itthon felkarolta volna a kérdést, most simán benn lenne az EP-ben...
© bakagaijin2009. 06. 12.. 10:05||#4
Öööö, WTF? Mi köze van a nagy pártoknak ehhez? Õk alapították, vagy mi? Ha léteznek és ténylegesen el akarnak érni valamit akkor talán jelentkezhetnének, hallathatnák a hangjukat, vagy bármi. A rengeteg "jogvédõ" iroda folyamatosan nyilatkozik és cselekszik, talán legalább reagálhatnának valamit. Szerinted a svédeknél a Kalózpártot a nagyobb pártok reklámozzák 😊 Magyarországon volt pl. a MACI, de õk nem párt. Megvannak õk még? Legutolsó hír ahol megtaláltam õket az 2005-s... A régi weboldalukra meg Postamúzeum jön be... Felteszem hogy nem léteznek és kb. fél évet éltek.

Egyébként a svédek programjáta sajtó végletesen leegyszerûsíti, ez a cikk is. Az angol rövidített változat itt van. Az ingyenes magáncélú másolat az egy dolog, ezen kívül le akarják vinni a kiadástól számított 5 évre a copyright-ot és betiltatni mindenféle DRM-et (ugyismint emberi szabadságjogok korlátozása). Továbbá van benne egy reformtervezet a szabadalmi rendszerhez mivel állításuk szerint ez jelenleg sikeresen blokkolja a fejlesztéseket / tömeges elõállítást. Azt írja, hogy a madárinfluenzánál is ölre mentek az intézetek egymással hogy ki birtokolja a szabadalmakat, ezzel világméretû járványveszélyt okozva. Harmadik téma pedig az orvelli megfigyelõ rendszerek visszabontása, a magánélethez való jog.
© TeDDyRuSh2009. 06. 12.. 07:41||#3
Szerencsétleneknek még nem jutott eszükbe, hogy ha ezt a témát felkarolják, akkor elég sok fiatal szavazót is szerezhetnének, akiknek esze ágában sincs elmenni szavazni!
© Bliblibli2009. 06. 11.. 20:33||#1
"A novinky.cz úgy tudja: a svédektõl eltérõen a csehek nem az ingyenes fájlcserékért kívánnak küzdeni, hanem azért, hogy a fájlcserék OLCSÓBBAK és EGYSZERÛBBEK legyenek az interneten."

eddig is ingyé voltak és egyszerûk voltak..... 😄

sehországban az elmúlt hetekben készített felmérés szerint az internetezõk mintegy 40 százaléka elsõsorban zenét és filmet MÁSOL a világhálóról.

másolja a filmeket a világhálóról? 😄 olyat még nem csináltam... 😄