Berta Sándor

A Black Hat hackerkonferencia elnöke segíti az amerikai belbiztonságot

Janet Napolitano amerikai belbiztonsági miniszter hivatalosan is feleskette a Homeland Security Advisory Council (HSAC) új tagjait.

"A HSAC minden új tagjának gratulálok a kinevezéshez. Azért kell dolgoznunk, hogy megvalósítsuk a minisztérium azon célkitűzését, hogy megvédjük az országunkat a fenyegető veszélyektől" - jelentette ki Janet Napolitano. Az új tagok között egyaránt vannak politikusok, rendőrök, vállalkozók, tudósok és - kakukktojásként - egy hacker is. Utóbbi Jeff Moss (Dark Tangent), a DEF CON és a Black Hat biztonsági konferencia alapítója.

Moss korábban az Ernst & Young biztonsági rendszerek részlegénél dolgozott, de tagja volt a McAfee által átvett Secure Computing cég elnökségének is. A 39 éves szakértőt teljesen meglepte a jelölése és azt mondta, minden bizonnyal azért esett rá a döntéshozók választása, mert akartak egy szkeptikus személyt is a csapatban látni. Ilyen ugyanis eddig hiányzott a HSAC-ből. Moss ugyanakkor illusztris társaságba került, hiszen az új testület elnöke William Webster, a CIA és az FBI egykori igazgatója lett.

A HSAC tagjai közvetlenül az amerikai belbiztonsági minisztériumot látják el ajánlásokkal és tanácsokkal. Persze nem Moss az első hacker, aki hivatalosan az amerikai kormány szolgálatába állt, ugyanis a L0pht hackercsoport Mudge nevű legendás tagja korábban biztonsági problémák esetén rendszeresen felvilágosította a Szenátust. Ezenkívül Bill Clintonnak is többször számolt be a DDoS-támadások lehetséges hatásairól.

A tagok között található még és az új tanács alelnöke lett Gary Hart korábbi szenátor, az American Security Project vezetője; Norman "Norm" Augustine, a Lockheed Martin egykori elnök-vezérigazgatója, az Amerikai Vöröskereszt mostani elnöke; Leroy "Lee" Baca, Los Angeles megyei seriff, valamint Richard "Dick" Canas, a belbiztonsági minisztérium New Jersey-i irodájának igazgatója, a National Drug Intelligence Center (NDIC) korábbi vezetője, a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának (NSC) tagja és a CIA latin-amerikai részlegének különleges asszisztense. Szintén bekerült a testületbe Jared "Jerry" Cohon, a Carnegie Mellon Egyetem rektora; Manny Diaz, Miami polgármestere; Ruth David, az ANSER elnök-vezérigazgatója, a CIA korábbi tudományos és technológiai igazgatója, a CIA NSC-képviselője; Martin O'Malley marylandi és Sonny Perdue, georgiai kormányzó, valamint Joe Shirley jr., a navahó nemzet elnöke.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!