MTI

Veszélyes mobilon adatot tárolni

Brit adatvédelmi biztonsági szakemberek által Londonban elvégzett felmérés szerint mintegy 4,2 millió brit tárol fontos és titkos adatokat mobil alapú gépeken, amelyeket ha ellopnak, és így illetéktelen kezekbe kerülnek, sokkal súlyosabb kár keletkezhet a tulajdonosok számára, mint magának a gépnek elveszítése.

Manapság egyre keskenyebb a határ a mobiltelefon és a kézben hordozható, apró számítógépek (PDA-k) között. Ez persze azt is jelenti, hogy a technológiai fejlettség igen magas szintű, viszont kellemetlen helyzetbe kerülhetünk, ha ellopják gépeinket. A problémát nem csak a masinák borsos ára okozza: a rajtuk tárolt információ gyakran sokkal értékesebb, mint az okostelefonok, PDA-k saját értéke. A Credant Technologies nevű biztonsági cég által elvégzett felmérés azt is felfedte, hogy minden 10 emberből mindössze 6-an látják el kódokkal gépüket, így még jobban megkönnyítik a tolvajok munkáját.

Súlyosbítja a helyzetet, hogy a kimutatásban megkérdezettek 99 százaléka használja mobilját, okostelefonját üzleti célokra, holott 26 százalékuk esetében munkaadójuk szigorúan megtiltotta ezt. Az értékes és titkosnak szánt információkat pedig előszeretettel tárolják ezeken az eszközkön a megkérdezettek. Konkrétan több mint egyharmaduk ezeken keresztül folytatja az üzleti levelezését is, és 77 százalékuk őrzi rajtuk üzleti partnerek címeit, vagy vásárlók adatait is. 16 százalékuk még attól sem retten vissza, hogy banki adataikat és különböző pin kódjaikat, kódszavaikat itt mentsék el. A megkérdezettek 11 százaléka itt tartja nyilván társadalombiztosítási és adó adatait is.

A Credant Technologies szakértői arra figyelmeztetnek, hogy az okostelefonok elvesztése vagy ellopása a személyes adatok elveszítését is jelentheti, és egy életre tönkreteheti a kárvallottak üzleti karrierjét is. Azt tanácsolják, hogy mindenképpen kódoljuk le a telefonunkat, illetve az okostelefonoknál, PDA-knál külön a gépen található adatokat is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • korpati #3
    Feltételezem hogy lehet néhány hack program a készülék menet közbeni törésére amit többen ismernek és lehet néhány olyan amelyet nagyon kevesen ismernek de a készülék tulajdonosának tudta nélkül olvassa a készülékben tárolt adatokat!! :-)
  • Tetsuo #2
    IRM?
  • gettoharcos2 #1
    rengeteg java alapú program és az egyes operációs rendszerekre natívban megírt (pl: blackberry, symbian stb..) program van amely titkosítja a notesz-állományokat és/vagy az SMS-eseket és/vagy az egész operációs rendszert, az összes rajta található állománnyal együtt...

    GETJAR