SG.hu·

Válság idején előtérbe kerül az adatvédelem

A pénzügyi-gazdasági válság felerősödésével egyre fontosabb lesz a vállalati és a magán adatok védelme, s ezért nő az igény az olyan szoftverek iránt, amelyek megakadályozzák az adatlopásokat és az adatszivárgásokat.

Barna Tamás, a biztonsági technológiával foglalkozó McAfee magyarországi képviselője csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón elmondta, hogy az internetes támadásoknak és a webes károkozók terjesztésének már évek óta az üzleti haszonszerzés a célja. Mivel éppen ezért a világon egyre több károkozót terjesztenek, ez magával hozza a biztonsági piac növekedését is.

Ezzel kapcsolatban Tóth Árpád, a cég másik helyi képviselője kifejtette, hogy a magyarországi bevételük az idén dollárban számolva 30 százalékkal bővült, s megkötötték a McAfee első 1 millió dollárt meghaladó itteni üzletét is. A megrendelő az államigazgatáshoz tartozik, ám a szervezet nevét nem közölték. A cég szakemberei a következő évben azt várják, hogy a pénzügyi-gazdasági válság ellenére a magyarországi eladások növekedési üteme továbbra is kétszámjegyű lesz, s meghaladja a 15 százalékot.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© mrzed0012008. 12. 19.. 09:31||#1
Volt egy jó kis statisztika valahol, hogy az adatlopások 80-90%-a belsõ munka, tehát egy (volt) dolgozó az elkövetõ.
És hogy hogyan teszi?
- Kiírja CD/DVD-re (kevés gépben van)
- felmásolja USB drive-ra (letiltva, csak olvasás engedélyezett)
- kinyomtatja
- elküldi email-en (ezt azért minden cég megoldotta, hogy kimenõ leveleket elteszi, netes mail szervereket tiltja), ...

Hogyan tud ez ellen védekezni a McAfee? Én még nem láttam ilyen termékét.
A víruskergetõje (bármennyire is imádják a buta és lusta üzemeltetõk) egy borzalom, lassú, megeszi a gépet és erõforrásait, felismerési tesztek alapján (közel)sem a Nr1, LASSSSSÚÚÚÚÚÚ (ha még nem említettem volna)