Napi Online

Egységes e-fizetés lesz a közigazgatásban

Több mint kétmilliárd forint értékben írt ki közbeszerzési pályázatot a pénzügyi tárca, amelynek nyomán 2010-re kiépülhet az elektronikus fizetés rendszere a közigazgatásban.

A központi elektronikus fizetési és elszámolási rendszer (EFER) kialakítására írt ki európai uniós közbeszerzési eljárást a Pénzügyminisztérium (PM) informatikai szolgáltató központja. A rendszer lehetővé teszi majd, hogy az állampolgárok az elektronikusan intézhető ügyek mellett az elektronikus fizetést is alkalmazhassák. (Ez az elektronizált közszolgáltatások negyedik szintjének alapjául szolgál.)

A kiírás szerint a beruházás értéke nettó 2,1 milliárd forintra becsülhető, a nyertes feladata lesz az elektronikus fizetési rendszer létrehozása során pos-terminálok, az internet- és mobilbank-szolgáltatások integrálása, az elszámolási rendszer létrehozása során közigazgatási pénzügyi rendszer létrehozása vagy testre szabása és bevezetése. A tervek szerint 2010. március végéig kell elkészülni a munkával, vagyis elvileg másfél év múlva mindenféle központi befizetést elektronikus úton lehet majd intézni.

A tendert gyorsított tárgyalásos formában bonyolítják le, az indoklás szerint azért, mert a speciális megbízás nem teszi lehetővé, hogy nyílt eljárást írjanak ki, mivel megvalósíthatatlan lenne a szükséges részletességet produkálni a kiírásban, továbbá a projekthez uniós finanszírozás kapcsolódik, amelynek felhasználási határideje miatt nem lehetne normál, nem gyorsított eljárásra vonatkozó eljárási határidőket alkalmazni. Az eljárásra október 9-ig jelezhetik részvételi szándékukat az érdeklődők, közülük az október 22-ig kiválasztott három legjobbal kezdi el a PM a tárgyalásokat. A projektről részleteket egyelőre nem kívánt lapunknak elárulni a tárca, feltehetőleg azért, mert esetleg befolyásolnák a pályázókat.

Ötezer terminál kell a tarsolyba Az eljárásra azok jelentkezhetnek, akik az elmúlt három évet tekintve legalább ötezer pos-terminál üzembe állítására vagy üzemeltetésére vonatkozó referenciával rendelkeznek. Emellett követelmény legalább egymilliárd forint értékben végrehajtott rendszerintegráció valamelyik költségvetési intézményben, valamint legalább 500 millió forint értékű referenciát kell felmutatni egy olyan rendszer kiépítésében, amely internet- és mobilalapú banki tranzakciók végzésére szolgál.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!