SG.hu·

Kormányzati rendszert támadott az NBH által feljelentett cég

Megtámadta a kormányzati informatikai rendszert, s a Nemzetbiztonsági Hivatal egyik szerverét is az a vállalkozás, amelyet államtitoksértésért és magántitkok jogosulatlan megszerzéséért feljelentett az NBH - írja a szombati Népszabadság.

A napilap cikkének értesülése szerint a polgári titkosszolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter azért hívta össze péntekre a nemzetbiztonsági kabinet ülését, mert a "jogosulatlan titkos adatgyűjtés" egyik célpontja a kormányzati informatikai rendszer gerincvezetéke volt. Azon keresztül kíséreltek meg - ma még ismeretlen hackerek - behatolni a kormányzati szervek információs rendszerébe.

A Népszabadság úgy értesült, hogy az informatikai támadások egyik célpontja a Nemzetbiztonsági Hivatal egyik szervere volt. Az NBH az őt ért támadás kapcsán kezdett titkos védekező műveletekbe. Ezt látszanak megerősíteni azok a sajtóértesülések is, melyek szerint az NBH látókörébe került biztonsági cég munkatársai kapcsolatokat építettek ki a rendőrség és az NBH munkatársai felé. A lap úgy tudja: néhány hónapja "kiszorították" (eltávolították a cégtől) az NBH egyik munkatársát, mivel személye biztonsági kockázatot jelentett.

A napilap összeállításában arról is beszámolt, hogy Csányi Sándor, az OTP Nyrt. elnök-vezérigazgatója elismerte, hogy az ő hangja hallható a hvg.hu oldalán hallható felvételen. Az internetes portál pénteken hozzáférhetővé tette a Dávid Ibolya által bemutatott CD teljes hanganyagát nevekkel, titulusokkal együtt. A felvételen elhangzik Stumpf István, a Századvég Alapítvány elnöke és Tombor András, Orbán Viktor egykori miniszterelnöki kül- és biztonságpolitikai főtanácsadójának neve, és hallható Csányi Sándor OTP-elnök hangja, akivel tárgyaltak a felek.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© rigidus2008. 09. 14.. 20:34||#3
> A háttérben megint szerintem gáz ár emelés és vagy villanyár emelés lesz.

Mi koze van ennek gazaremeleshez? (ez egy szar vicc volt)

Napok ota nem birjak eldonteni, hogy a freemail, az NBH, vagy egy internetszolgaltato szervereit rottyantottak meg.
© Frayer2008. 09. 14.. 13:46||#2
Így van. Ez itt egy média elterelõ hadmûvelet.
A háttérben megint szerintem gáz ár emelés és vagy villanyár emelés lesz.
© rigidus2008. 09. 14.. 04:52||#1
Itt valami mas disznosag lesz mert naponta jonnek az ellentmondasos kodosito hirek.