SG.hu·

Németország - fontosabb az internet, mint az újságok

A német középvállalkozások vezetői napjainkban már főleg a világhálón tájékozódnak, a napilapok és magazinok teljesen háttérbe szorultak.

A The Executive Committee (TEC) nevű szervezet által elvégzett felméréséből kiderült, hogy a megkérdezett cégvezetőknek csak az egyharmada tartja a legfontosabbnak az újságokban található információkat. 41 százalékuk elsősorban az internetre támaszkodik, mert ott találják meg a vállalkozásuk irányításához szükséges és fontos adatokat, információkat.

"Ez a tanulmány is azt bizonyította, hogy le kell számolnunk azzal az előítélettel, miszerint a cégek első embereit nem érdekli a világháló és az e-mailjeiket is a titkárnőikkel íratják meg, illetve olvastatják el" - nyilatkozta Wolfgang Hartmann, a TEC vezetője.

A középvállalkozások élén álló szakemberek átlagosan naponta két órát vannak online és ennek az időnek a nagy részét az e-mailek írásával, elolvasásával, illetve megválaszolásával töltik. A cégvezetők naponta átlagosan 30 elektronikus levelet írnak és válaszolnak meg. A fennmaradó 20 percet böngészésre használják.

A szervezet összesen 129 vállalatvezetőt keresett meg.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© DjDano2008. 08. 31.. 18:50||#2
Azért a helyi újságoknak még bõven van létjogosultsága, nincs jobb annál mint a reggeli kávé mellett friss illatos újságot olvasni :)
© PetiX872008. 08. 31.. 08:33||#1
Ezen nem kell csodálkozni, az internet sokkal frissebb mint az újság, amiben a tegnapi (vagy régebbi) hírek vannak.