Napi Online

Csúcson van a PartyGaming

A világ legnagyobb internetes pókerszolgáltatója, a PartyGaming részvényei Londonban 16 százalékkal megugrottak azt követően, hogy felröppent a pletyka, miszerint a társaságnak végül sikerült megegyeznie az Egyesült Államok igazságügyi minisztériumával.

A PartyGaming kilenc havi csúcsra futott a londoni parketten. A gibraltári székhelyű társaságnak jól jött a tőzsdei rally azt követően, hogy 2006-ban piaci értékének mintegy kétharmadát egy pillanat alatt elvesztette arra a hírre, hogy a tengerentúlon megtiltották a bankok számára, hogy online fogadásokra fordítandó pénzek nemzetközi átutalására engedélyt adjanak, ezzel ellehetetlenítették a külföldi internetes szerencsejáték-szolgáltatók működését.

Elemzők akkor úgy vélekedtek a legnagyobb online pókercégnek nagyon rosszul jött a kormányrendelet, hiszen ezzel nem csak jelentős piactól esett el, de egyúttal határozatlan időre ellehetetlenült értéke biztos felmérése is, hiszen az igazságügyi minisztériumhoz benyújtott kérelme elbírálása a levegőben lógott, a cégek részéről érkezett fenyegetés, miszerint jogi útra terelik az ügyet pedig beláthatatlan költségekkel fenyegetett.

A PartyGaming így, bár korábban kitűnő akvizíciós célpontnak látszott, hirtelen érdektelen folttá változott a piaci térképen. A megegyezésről szóló híresztelés - a megállapodás részleteinek tényétől függetlenül is - jó hírnek számítanak nemcsak a PartyGaming, de szektortársai számára is. Ez meg is látszott a pénteki londoni kereskedés során, ahol a Paradise Poker, a Sportingbet és az 888 Holdings részvényei is nagy népszerűségnek örvendtek - mindegyik társaság papírjainak jelentős mértékben emelkedett az árfolyama.

A PartyGaming még tavaly kezdett tárgyalásokat folytatni a Fehér Házzal annak érdekében, hogy az Egyesült Államok oldja fel a külföldi internetes fogadócégek elleni korlátozását anélkül, hogy nemzetközi bíróság elé kellene vinni az ügyet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • M1kka Makka #1
    Legnagyobb?Lol.Talán mielőtt kitiltották az amcsikat.Azóta lassan a dobogóról is lecsúsztak..