SG.hu·

Érkezőben a külső mobil grafikus kártyák

Több különböző beszámoló szerint az AMD, az Asustek és a Fujitsu is saját külső grafikus kártyáit csatlakoztatná a mobil számítógépekhez, az eddiginél nagyobb teljesítményt téve ezzel elérhetővé azokon.

Elsőként az Asus terveiről számolt be egy francia cikk, kiemelve, hogy az XG Station elnevezésű megoldást a cég már 2007 elején bemutatta a nagyközönségnek. Ez gyakorlatilag egy külső, kisebb méretű házba burkolt grafikus kártyát takar, amely az Express Card interfészen keresztül kommunikál a noteszgépekkel. A megoldás most az nVidia GeForce 8600 GT kártyákra épülve jelenne meg, amelyek mobil változata ugyan széles körben elérhető a különböző gyártók kínálatában, ám ezúttal nyilván az asztali példányok mutatói is megjelenhetnek a laptopoknál.


Az AMD szintén valami ilyesmire készül, mégpedig az előd ATI szintén tavalyról származó terveinek végrehajtásával. A Lasso kódnevű termékek ugyan egyetlen megoldásban sem jelentek meg, ám a friss értesülés szerint a processzorgyártó újra bemutatja azokat a tajvani Computex 2008 kiállítás alatt. Ezek a fejlesztések a Turion Ultra chipek által meghajtott és a Puma platformba tartozó laptopok grafikai teljesítményét hivatottak megdobni, ám a külső grafikus erőművek az ő esetükben egy új illesztőre támaszkodnak majd, vagyis az AMD megoldása minden bizonnyal nem lesz elérhető a riválisok most kapható termékeinél.

A Fujitsu Siemens Computers sem szeretne lemaradni ezen a téren riválisaitól, az ő megoldásukat szintén a Radeon grafikus kártyák hajtják majd meg. Az Amilo GraphicsBooster névre keresztelt fejlesztés pontos részleteiről egyelőre nem sokat tudni, mindössze annyit szivárogtattak ki - a cég ígéretei alapján -, hogy ezzel a laptopok pontszáma akár 8000 fölé is emelkedhet a 3DMark06 tesztelő programban.

A három cég egyike sem volt hajlandó válaszolni a sajtó kérdéseire, így hivatalos információ továbbra sincs a külső mobil grafikus kártyák érkezéséről.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Sanyix2008. 05. 21.. 11:13||#7
a videokártyák már most is lehúzzák a frekiket, és a feszültséget 2d-ben, olyan mintha integrált menne, legalábbis az ati kártyáknál így van.
© dez2008. 05. 21.. 04:51||#6
eszközönként: 1 lane v. lane-csoport - egy eszköz
© dez2008. 05. 21.. 04:49||#5
Nem egészen.
PCI: 133 MB/s, half-duplex (egyszerre egy irányban), ha több eszköz van egy buszon, akkor osztoznak is
PCIe v1.1 x1: 250 MB/s, full-duplex (mindkét irányban egyszerre), eszközönként
PCIe v2.0 x1: 500 MB/s, full-duplex (mindkét irányban egyszerre), eszközönként

Összehasonlításul:
1xAGP: 266 MB/s, half-duplex
2xAGP: 533 MB/s, half-duplex, (GPU->CPU irányban 266 MB/s)

A PCIe lane-okon nem szokás osztozni.
© kvp2008. 05. 21.. 00:10||#4
Ilyen megoldasok mar eddig is voltak, csak ha valaki external pci-express bay-kent arul valamit, akkor a legtobb embernek nem esik le, hogy ha abba egy szabvany desktop videokartyat rak, akkor kap egy laptopos kulso videokartyat. A pcie1-es csatolo viszont a 32 bites pci busz sebesseget hozza csak, tehat nem lesz jobb az i/o teljesitmeny, mint egy regi pci-os kartya eseten. Videolejatszashoz sok, jatekhoz keves, munkara (pl. cad-hez) viszont tokeletesen alkalmas. Megfelelo tobbslot-os dobozzal akar tobb kartya is belefer, bar mind az express card 1 darab pcie1-es buszan fog osztozni. Viszont bonuszkent lehet az ilyen dobozokba usb hub-ot tenni, mivel a kartya interface-en egy usb csatlakozo is van.
© Aspirin2008. 05. 20.. 22:34||#3
Kiadhatnák desktophoz is...
Akkor csak játékhoz kellene bekapcsolni, másként futna az alaplapi, vagy egy hûvös passzív vga.
Akár 5,25" helyekre is lehetne szerelni és csatlakozhatna a PCIX 4x -re, Úgy már elég gyors lenne...
© GABOR162008. 05. 20.. 20:03||#2
Azaz... az Asus féle, az olyasmi mint egy dokkoló.. Billentyûzet, egér, monitor, bekapcsológomb(talán.. a kép alapján)... Jó ötletnek tûnik végülis :)
© GABOR162008. 05. 20.. 19:59||#1
Hmm.. egész jó ötlet... de az Express Card interfész az nem egy 1x es sávot tartalmaz csak? ... Nem lesz kevés? ... na majd kiderül :)