MTI

Informatikai konferencia Visegrádon

Panta rhei elnevezéssel kétnapos informatikai konferencia kezdődött csütörtökön Visegrádon.

Az eseményre 25 európai országból csaknem száz, a helyi kifizetési ügynökségeken informatikával foglalkozó szakember érkezett - közölte a tanácskozás megnyitását követően Soproni Horváth Lajos, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) sajtófőnöke. Az informatikai fórumon résztvevőinek szakterülete az Európai Unió által finanszírozott agrár- és vidékfejlesztési támogatások folyósításához szükséges ügyviteli folyamatok informatikai rendszerinek működtetése, fejlesztése. A támogatások hazai elosztásáért felelős magyar kifizető ügynökség, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) már második alkalommal házigazdája ennek az évenként megrendezésre kerülő konferenciának.

Az MVH jelentős informatikai kapacitással rendelkezik annak érdekében, hogy minél hatékonyabban és nagyobb biztonsággal láthassa el a támogatások kifizetésével kapcsolatos feladatait. Az idén már mintegy 190 ezer gazdálkodó illetve gazdasági társaság - a támogatásra jogosultak 95 százaléka - elektronikus úton tölthette ki és nyújthatta be a területalapú támogatások iránti kérelmét. Ezzel az aránnyal Magyarország megelőzi az Egyesült Királyságot, ahol ez az arány 70 százalék, Míg Dánia 60 százalékot teljesít, Hollandia pedig 40 százalékot.

A visegrádi konferencia napirendjén is az elektronikus igénylés követelményeivel összefüggő kérdéskörök szerepelnek: az informatikai támogatás teljessé, hatékonyabbá, gyorsabbá tételének feladatai és feltételei, különös tekintettel az adatfeldolgozási, a kifizetési és az ellenőrzési folyamatokra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!