MTI

Lesz internet a pekingi olimpia alatt

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) biztosítékokat kapott a pekingi játékok szervezőitől arra vonatkozóan, hogy az internet-hozzáféréssel, illetve a televíziós közvetítéssekkel minden rendben lesz.

"Elégedettek vagyunk az elért eredménnyel. Minden okunk megvan arra, hogy bízzunk benne, a szervezők aranyérmes teljesítményt fognak nyújtani" - fogalmazott Hein Verbruggen, a NOB koordinációs bizottságának vezetője. NOB-illetékesek ezen a héten arra hívták fel ismételten a házigazdák figyelmét, hogy az internet-cenzúrát fel kell oldani a játékokról tudósító újságírók számára. Becslések szerint mintegy 30 ezer akkreditált vagy nem akkreditált újságíró, riporter tudósít majd a játékokról. Kevan Gosper, a koordinációs bizottság alelnöke szerint a hozzáférés korlátozása "nagyon rossz fényt vetne a rendező nemzetre".

A legutóbbi egyeztetések alapján a közvetítési jogokkal rendelkező televíziós társaságok szabadon működhetnek. Korábban úgy volt, hogy a kínai hatóságok egyes helyszíneken, például a Tienanmen téren, korlátozzák majd az élő adásokat. Kínában az általános eljárás szerint 30 mp-től egy percig terjedő késleltetés van az állami televíziókban, hogy a nem kívánt jeleneteket kivághassák. Legutóbb éppen ennek az eljárásnak köszönhetően nem látták Kínában, amint az olümpiai lánggyújtás alkalmával, március 24-én egy emberi jogi aktivista beszaladt az éppen beszédet mondó Liu Csi (Liu Qi), a pekingi játékok szervezőbizottsága (BOCOG) elnöke mögé.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!