MTI

Olasz fellépés az anorexia-honlapokkal szemben

Az olasz hatóságok átfogó anorexiaellenes kampányt indítanak áprilisban, amellyel elsősorban az iskolásokat és a sportolókat akarják meggyőzni a helyes táplálkozásról.

Az olasz egészségügyi és sportminisztérium egymillió euróval (257 millió forint) támogatja azt a projektet, amely az iskolákban, a médiában, a magazinokban és az internetes oldalakon akar szembeszállni az ultravékony szépségideállal. A program többek között tánctanárok és sportedzők (főként torna- és úszástrénerek) felkészítését is támogatja. De az internetes honlapokra is kiterjedt a szervezők figyelme: fel akarnak lépni az olyan site-okkal szemben, amelyeken ano­rexiá­sok adhatnak egymásnak tippeket, hogyan éheztessék magukat.

Az illetékes miniszter elmondta, hogy a táplál­ko­zá­si rendellenességekkel kap­cso­la­tos kér­dé­se­ket sokáig szemérmesen takargatták, de immár "eljött az idő, hogy fellebbentsék a fátylat a fiatalok, lányok és fiúk előtt, és rádöbbentsék őket, hogy akár meg is halhatnak". A statisztika szerint két-három millió olasz szenved valamiféle étkezési zavarban, tíz százalékuk férfi. A leg­fris­sebb felmérések alapján a lányok közel 65 százaléka vékonyabb szeretne lenni 10-16 éves kora között. "Ez még nem azt jelenti, hogy betegek, azt viszont igen, hogy alaposan meg­csap­pant önértékelésükben a saját szépségük elfo­ga­dá­sa, a saját személyiségükkel, sajá­tos­sága­ik­kal való megbékélés" - fújt riadót a miniszter.

Olaszországban korábban is voltak már kezdeményezések az anorexia és a bulímia visszaszorítására. Két éve a kormány és a divatipar olyan önként vállalt kódexet állított össze, amelyben többek között kikötötték, hogy a divatmodellek csak orvosi igazolás birtokában léphetnek a kifutóra, amely tanúsítja, hogy nincs étkezési problémájuk. A modellkedés alsó korhatárát 16 évben határozták meg és elkötelezték magukat a nagyobb méretű kollekciók bemutatása mellett is. Tavaly Oliviero Toscani csontvázzá soványodott meztelen nőt ábrázoló fotói hívták fel a figyelmet az anorexia veszélyére. A sokkoló felvilágosító kampány mögött a Nolita divatház állt.

Egy római szakorvos szerint az olasz helyzet nem rosszabb más nyugati országokénál, de talán érzékenyebb a téma, mint másutt. Ez abból fakad, hogy "az olasz családokban nagyobb jelentősége van az étkezésnek, és a gyerekek problémáinak" - nyilatkozta a táplálkozási zavarokkal foglalkozó doktor.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • juharfalvi #1
    Sose értettem, hogy a divat világában a kifutókon miért csak csontkollekciókat lehet látni.