Napi Online

Puszifón és távtapi szerelmes mobilosoknak

Téved, aki azt gondolja, hogy az számítástechnika és a távközlés érzéketlen dolgok. Új találmányok hozzák össze az egymástól távol lévő szeretőket.

Néhány első hallásra pihent agyúnak tűnő ötlet arra utal, hogy igenis van helye a szívnek a hideg technológia világában - derül ki a Forbes magazin összeállításából. Joseph Kaye számítástechnika szakos diák találmánya a piros pöttyös szoftver, ami nem más, mint egy olyan programocska, amelyet egymástól távol, de internetközelben lévő szeretők telepíthetnek gépükre. A szoftver mindkettőjük képernyőjén megjelenít egy-egy piros foltot, amely fokozatosan elhalványul, ha a felhasználó nem kattint rá. Mivel csak ők ketten látják a pöttyöt, partnerük az erősödésből tudhatja, hogy a másik fél kattintott, azaz rá gondolt. Tapasztalatok szerint volt olyan pár, amelynek tagjai naponta 800-szor erősítették fel a piros pont színét.

E találmány nem pusztán kiegészíti a telefonálás, az e-mailezés és az SMS-ezés lehetőségét, hanem bizonyos esetekben jobb azoknál. A partnerkapcsolatokkal foglalkozó kutatók ugyanis kiderítették, hogy a közvetlen társalgás néha kontraproduktív: ahelyett, hogy közelebb hozná egymáshoz, eltávolítja a feleket. Például ha egy katona az iraki harctérről műholdas telefonon felhívja a nejét, és a mosogatógép bajaival traktálja, ez nem biztos, hogy jó hatással lesz rá.

A mobiltelefonokra épülő szerelemtalálmányok sorába illik az ölelő póló. Ez a hamarosan kapható, egy iPod zenelejátszó néhány száz dolláros áráért megvehető ruhadarab a másik megölelése vágyának kielégítésében igyekszik segítséget nyújtani az embereknek. A sajátos, elektronikusan szűkíthető szálakkal átszőtt póló e tulajdonsága úgy aktválható, hogy a viselő szerelme mobilon küld egy megadott tartalmú SMS-t az illetőnek, ami vezeték nélküli Bluetooth kapcsolaton keresztül aktiválja a pólószűkítő szálakat.

Egyelőre csak a tervezőasztalon létezik a távtapinak nevezhető találmány, amelyet az egymástól távol nyugovóra térő szerelmeseknek ajánlanak. A dolog technikai lényege a felek számítógépeihez kapcsolt egy-egy projektor, amelynek segítségével a távolból kedvesük mellé vetíthetik sziluettjüket, illetve üzeneteket sugározhatnak a távolban lévő szerető testére. Szintén várni kell még a legígéretesebbnek tűnő találmány, a puszifón üzletekbe kerülésére. A mobiltelefonra szerelhető mesterséges ajak szintén egy hívással lesz aktiválható, amely - a rezgő hívásjelzéshez hasonlóan - vibrálásra készteti a műajkat. A többit az olvasó fantáziájára bízzuk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • globint #2
    Hm, mennyibe kerülhet vajon
    egy dugifon?
    egy nyalifon
    ja, vibrafon már van.
  • bracsek #1
    :) Dolgozik a pihent agy.