SG.hu·

Döcög a szekér - leépít a Yahoo

Rájár a rúd az egykori nagy innovátorra - mondhatnánk azt is, hogy a keresőcég sokat vesztett lendületéből és nem találja a helyét az immár a Google által uralt internetes világban. Több száz embert küldenek el.

A Yahoo leépítéssel kapcsolatos tervei egy szilícium-völgyi bennfentes forrás révén szivárogtak ki, és bár a cég rögtön igyekezett minimalizálni annak jelentőségét, nem kétséges, hogy az óriási növekedés után már nem megy olyan jól a csapatnak, mint ahogy azt a kilencvenes évek vége felé megszokhattuk. Több száz, sőt több ezres elbocsátásról szólnak a hírek, amit teljes egészében a Yahoo sem tagad.

Az eredeti forrás arról írt, hogy a cég vezetése 1500 és 2500 fő közötti leépítést tervez a most elkészített útitervben. Erre a vállalat szóvivője azzal válaszolt, hogy erősen eltúlozták a végső számokat és bár több száz munkahelyet szüntetnek meg, a végleges szám nem éri majd el a korábban említettet. A lényegen ez persze mit sem változtat, azt ugyanis nem tagadhatják, hogy jó ideje nem emlékeztetnek korábbi önmagukra. A hivatalos számot január 29-én jelentik be, a cég éves összesítő jelentésének részeként.

Azt sem szabad elfelejteni, hogy a Yahoo már nem az a kis, lelkesedéstől duzzadó csapat, amely keresőjével trendet teremtett a világhálón. A cég jelenleg több mint 14 ezer embernek ad munkát, akik számos eltérő projekten dolgoznak. Csak tavaly 2 ezer embernél is többet vettek fel, így a csökkentés révén nagyjából az egy évvel ezelőtti állapothoz kanyarodnak vissza. A leépítéssel egy időben azonban néhány területen bővítenek, hogy a három fő célterületen tovább erősödjenek. Ez a három Sue Decker elnök és Jerry Yang vezérigazgató elképzelése szerint a következő: a Yahoo.com kezdőlap legyen a lehető legtöbb internetező számítógépén, ki kell bővíteni a hirdetők körét, ezzel is növelve a bevételt, valamint meg kell nyitni a központi weboldalt a külső fejlesztők előtt.

Mindhárom területen bőven van még mit tenni, a legfontosabb persze, hogy visszavágjanak a Google-nek, amely jó ideje elhódította az első helyet. Ez egyelőre reménytelen vállalkozásnak tűnik, amit a keresőadatok is jól mutatnak.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© floatr2008. 01. 24.. 11:36||#10
A yahoo már rég nem csak keresõ (ahogy a google sem). Van egy rakás szolgáltatásuk, és saját fejlesztési platformjuk is. Ezekkel együtt bõven elvannak köszönik szépen, legfeljebb nem lesznek egyeduralkodók. Szeretném én ezt elmondani mondjuk a saját cégemrõl :)
© Dark Angel 6662008. 01. 24.. 10:48||#9
Az nem a keresõ hibája ha téged csak az érdekel <#hehe>
© AranyKéz2008. 01. 24.. 03:30||#8
Áh, ott van az a maradék 99% :)
© djw2008. 01. 24.. 00:40||#7
ha másért nem, a kontroll miatt kell más keresõ is, ami 40-50%-ot ural a piacból... nem engedhetõ meg hogy olyan helyzet alakuljon ki mint az oprendszereknél a ms windows esetében...
© barnie19902008. 01. 23.. 21:05||#6
Arról nem is beszélve,hogy a Google felnõtt tartalmakat sehogyse képes megjeleníteni.
© balee662008. 01. 23.. 18:29||#5
Nézzétek meg majd a PolyMeta nevû keresõt.
© balee662008. 01. 23.. 18:28||#4
Szerintem van szükség másra, mert a Google is egyeduralomra törhet, és elszaladhat vele a szekér... tudom, hogy a Google algoritmusai teljesen objektívek, de ha egy oldal a Google-ben az utolsó helyre kerül, lehet hogy azt csak igen kevesen keresik fel, és bármit tesz, simán el lesz felejtve... picit olyan ez, mint a diktatúra ésa cenzúra...

És a Yahoo képkeresõje szerintem jobb.
© peterx2008. 01. 23.. 16:51||#3
Hiába na, ha a Google bizonyult jobbnak akkor az a jobb. Nincs szükség mostmár másra.
© orkaman2008. 01. 23.. 16:18||#2
igazából nincs 1%. talán 0.01 :)
legalább is byte alapon. De ha információ alapon nézed akkor lehet hogy 50%.

ki tudja. nekem az is sok amit a google kiköp...
© opeca2008. 01. 23.. 15:06||#1
Állítólag a keresõk az internetnek csupán az 1-2%-ában keresgélnek. Ha végre valaki elõrukkolna egy olyan algoritmussal, ami inkább lassabban, de sokkal jobban feltérképezi az internetet, azzal szerintem egy fix területet lehetne elhódítani.