SG.hu·

Megkezdődött a létszámleépítés a Magyar Telekomnál

Eddig a Magyar Telekom 850 alkalmazottja kapott előzetes értesítést munkaviszonya megszüntetéséről, közülük mintegy 150 fő a rendelkezési állományba kerülést választotta - közölte a Magyar Telekom.

Ezzel az idei leépítés még nem fejeződik be, további kisebb várható, a csökkentés azonban összességében nem lépi túl a korábbi érdekegyeztetés során meghatározott létszámot. Magyar Telekom csoport november elején jelentette be, hogy 2008 végéig 15 százalékkal csökkenti létszámát az idei júniusi mintegy 12.300-hoz képest, elsősorban a Magyar Telekom Nyrt-nél. A létszámcsökkentés egyik eredményeként 38 százalékkal kevesebb vezetői pozíció lesz a csoporton belül. A költségek és a létszám racionalizálása mellett további hatékonyságjavulást vár a csoport a szervezeti integrációtól is.

A novemberi közlés szerint a létszámcsökkentés és az átalakítások révén jóval ütőképesebb, s a kihívásokra sokkal gyorsabban reagáló csoporttá válik a Magyar Telekom. A leépítéssel kapcsolatos lépéseket először a Magyar Telekom Nyrt-nél teszik meg, s majd ezt követően, várhatóan 2009-ben, 2010-ben a csoport többi cégénél. A tervek szerint a csoport létszáma a jövő év végén 10.500 körül lesz.

A cég ma közölte: a csoportszintű létszámleépítés várhatóan az idén a negyedik negyedévben mintegy 24 milliárd forint végkielégítésekkel kapcsolatos ráfordítást tesz szükségessé, míg az első félévben 7,3 milliárd forint volt a létszámleépítéssel kapcsolatos költség és elhatárolás. Az idén a már korábban végrehajtott elbocsátások és mostani létszámleépítés éves szinten várhatóan 13 milliárd forint megtakarítást eredményez a csoportszintű személyi jellegű ráfordításokban.

Az érdekképviseletekkel kötött megegyezés tartalmazza az anyavállalat állományban maradó munkatársainak 2008. márciusban esedékes 5,5 százalékos bérfejlesztését is. Mindezek következtében a csoportszintű, működési tevékenységekhez kötődő személyi jellegű ráfordítások mértéke várhatóan 5 százalékkal csökken jövőre. A tervek szerint az elbocsátások jelentős része 2007. utolsó munkanapjával valósul meg, így a csoport létszámra gyakorolt hatása 2008 első negyedévben jelentkezik.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Cat2007. 12. 17.. 22:56||#14
Itt nem a milliók a baj, hanem hogy egy 50 éves nõnek/férfinak nagyon kevés esélye van elhelyezkedni valahol.
© gabr2007. 12. 17.. 11:44||#13
Heh, 10 év az semmi, még jó, hogy nem!
© krondorl2007. 12. 17.. 10:25||#12
Nagyon rosszul gondolod. Hasonló történt az én mamámmal is. Majdnem tíz évet dolgozott egy nagyvállalatnál (középvezetõként is), és természetesen nem kapott milliókat (sem).
© aaaaa2007. 12. 15.. 16:43||#11
Te valami provokátor vagy ??? Nem sajnáltad a tönkretett internet kávézóst , a kirúgott szerencsétlen dolgozókat se. Gondolom majd akkor is elégedett leszel,ha Téged sem fog senki sajnálni, ha egyszer úgy alakul, hogy Veled történik valami baj, vagy igazságtalanság...
Valószínûleg Te a becsület mintaképe vagy, aki mindig betartja a legapróbb törvényeket is, és soha nem érheti semmi baj...
Csak tudod a világ nem így mûködik. Lehet hogy holnap Te leszel a közellenség, mert a neved hasonlít egy terroristáéra, vagy csak egyszerûen rosszkor vagy, rossz helyen.
© gabr2007. 12. 15.. 15:52||#10
Most akkor sajnálnom kellene, mi???
© ReTeK2007. 12. 15.. 04:00||#9
50 év felett és nyugdíj elõtt szinte alig van már esélye újra munkát találni, szomorú de a tapasztalat a legtöbbször kevés vagy nem is nagyon érdekli az új munkaadót
© QuippeR2007. 12. 14.. 14:42||#8
látom a hosszútávú gondolkodás nem az erõsséged, ezért nem próbálnám meg vázolni a végkielégítés, a magyar munkaerõpiaci helyzet, az 50 év feletti munkanélküliség és a nyugdíj mértékének összefüggéseit. maradjunk annyiban, hogy remélhetõleg sokáig fog élni, és akkor bizony kifejezetten rosszul jár vele.
© gabr2007. 12. 14.. 13:46||#7
Anyukád nem fog annyira rosszúl járni a valószinüleg milliós lelépési pénzel...
© QuippeR2007. 12. 14.. 11:35||#6
hülyeséget beszélsz, édesanyám megalakulása óta volt a cégnél, odaadóan dolgozott, és (több évtizedes tapasztalat révén) nagyon értett ahhoz, amit csinált, mégis kirúgták (kirúgják-folyamatban van) néhány évvel a nyugdíj elõtt.

nem mellesleg egyetlen darab vezetõ sem fog távozni januártól (itt helyben legalábbis), maximum visszaértékelik vezetõbõl alkalmazottá, de mást rúgnak ki...
© bakagaijin2007. 12. 14.. 11:33||#5
Mármint azon belül hol?

Gondolom a cikkben csak a saját alkalmazottak szerepelnek, a leányokon keresztül foglalkoztatottak nem. Most szerintem próbálkozhatsz, mert nagyban építkeznek és hoznak át helyeket németektõl. (Akik gondolom ennek nagyon örülnek.)