MTI

Számítógépes adatbázist loptak egy MSZP irodából

Hétfő reggel vették észre Vásárosnaményban, hogy a hétvégén kifeszítették a Magyar Szocialista Párt választókerületi irodájának külső és belső ajtaját, s a helyiségből elvitték azt a számítógépet, amely a szervezet legfontosabb adatait tartalmazza - jelentette be a párt nyíregyházi sajtótájékoztatóján Szabó Barnabás.

Az MSZP választókerületi elnöke elmondta, hogy abban az épületben történt a betörés, melyben többek között a városi ügyészség és bíróság kapott helyet., ahol a pártiroda azonos folyosón van a mezőgazdasági szakigazgatási szerv sokkal korszerűbb számítógépeket használó irodájával.

"Mivel semmilyen dúlásnyom nem tapasztalható a pártirodában, valamint a régi számítógéphez sem nyúltak, így azt feltételezzük, hogy a beregi térség 40 településének tagnyilvántartása, valamint más bizalmas adatok megszerzése érdekében vitték el a számítógépet. A jelszóval védett gépen szerepelt azon szimpatizánsok címlistája is, akiknek rendszeresen meghívót küldünk a különféle rendezvényekre. Mindez szélsőjobboldali akcióra ad gyanút" - foglalta össze Szabó Barnabás.

Telefonüzenetében ezt erősítette meg Veres János pénzügyminiszter, az MSZP Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szövetségének elnöke is, aki a párt elleni politikai támadásnak tekinti a betörést, melynek célja az adatbázis megszerzése volt. A hétfő reggeli bejelentés után a vásárosnaményi rendőrkapitányság szakemberei helyszíneltek, ujjlenyomatokat vettek, s megkezdték a nyomozást. Egyelőre ismeretlen tettesek ellen folyik az eljárás - tudatta a megyei rendőr-főkapitányság sajtószolgálata.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Hegyikecske #2
    hm jellemző, már megin kárálnak, és ok nélkül vádaskodnak, majd ha bizonyítékuk lesz rá akkor írjanak ilyeneket... LoL ha mindent rendben csinálnának nem lenne okuk félni egy ilyen akciótól (mert nem lennének)
  • Vorpal #1
    szimpatizánsok listája? -- hm na most ez elbizonytalanitott...