SG.hu·

Beszélő telefont fejlesztettek ki a BMF-en

Beszélő Telefon ("BeszT") néven Magyarországon elsőként olyan programrendszert fejlesztettek ki, amely mobiltelefonra rátöltve a képernyőn megjelenő információt gépi beszédhanggal is közvetíti.

A fejlesztésben a BMF Informatikai Rendszerek Intézete, a Budapesti Műszaki és Gazdasági Egyetem (BME) Távközlési és Médiainformatikai Tanszéke, valamint a M.I.T. Systems Kft. vett részt, gépi beszédfunkciókkal egészítve ki a mobiltelefont vakok és gyengén látók számára - olvasható a főiskola közleményében.

Mint írják, a fogyatékkal élők önálló életvitelének támogatásában és integrációjában egyre nagyobb szerepet kapnak a korszerű informatikai rendszerek, és a használatukhoz szükséges informatikai írástudás. Az összegzés szerint a BMF Neumann János Informatikai Kara Magyarországon egyedülálló program keretében több mint öt éve folytatja az érzékszervi fogyatékkal élők (vakok és gyengén látók, valamint siketek és nagyothallók) informatikai felzárkóztatását. A kar fontos feladatának tekinti az új rendszerek kutatását és kifejlesztését is, melyekben a mobil technológiák játsszák a vezető szerepet.

Mint a dokumentum kiemeli, a mobiltelefon a mindennapi élet nélkülözhetetlen részévé vált: a kapcsolatteremtés mellett több egyéb hasznos szolgáltatást nyújt. A látásukban korlátozott emberek, de gyakran az idősebbek is nehezen vagy egyáltalán nem tudják igénybe venni e szolgáltatásokat a nyomógombok használatakor adódó nehézségek miatt. E gondokat oldja meg a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal pályázati támogatásával létrehozott "Beszélő Telefon", amely a képernyőn megjelenő információkat gépi beszédhanggal is közvetíti.

A rendszer támogatja a telefon alapvető szolgáltatásait, azaz a térerő, akkumulátor, idő és dátum, névjegyzék kimondását. Az új készülék billentyűvisszhanggal segíti a hívásfogadást. A "BeszT" révén használói akadálytalanul képesek sms-t írni és fogadni, a rendszer továbbá képes minden, a telefonban tárolt szöveget felolvasni, "magnószerűen" lejátszani - olvasható a BMF közleményében.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© gerdave2007. 10. 15.. 20:15||#10
Túl azon, hogy kapott pár új funkciót, de pl a hang totál ugyanaz.
© m4G1c2007. 10. 15.. 17:00||#9
pontosan. max a felhasználási cél az ujdonság, nem a megvalósítás.
© gerdave2007. 10. 15.. 14:22||#8
Hello
1. Beszédszintetizátort BME-n fejlesztették ki, ez található meg a Jaws for windows honosított verziójában is, Profivox névre hallgat. A programozást 1 programozócsoport végezte, a BMF és más szervezetek támogatásával. Symbian rendszerû telefonokra telepíthetõ, de nem képernyõolvasó, hanem beszédtámogatással rendelkezõ alkalmazás.
2. A braille gombok készítése ebben az esetben nem érne sokat, sõt szinte semmit. Gond nem azzal van, hogy most melyik gomb melyik, vagy nehéz lenne megtanulni, hogy melyik gomb lehet az 1 és a 3 közt, hanem az, hogy ki hívott, vagy megkeresni telefonszámot, elolvasni sms-t, egyéb, ami másnak teljesen alap dolog, de ha valaki nem lát, lényegesen bonyolultabb, megkérni valakit mindig meg nem lehet, másrészt lehet pl nem is akarom.
3. Tök életszerû ha éppen tudni akarod, hogy látássérültnek mobilja legyen. Mellesleg olyanba, amihez nem értesz nem igazán kéne bele szólni, a narratornál lényegesen jobb beszédszintetizátorok voltak már annak megjelenése elõtt, és azóta is van néhány helyen hang, ami tökéletesen használható. Narrator a legjobb indulattal sem magyar hang, mivel nem magyar fejlesztés.
Az otthon üldögélõs, e-mail olvasgatós pályafutást meghagyom másoknak. És nem csak én...

Üdv
© adamboro2007. 10. 14.. 23:05||#7
Csak le kellett egy kicsit porolniuk a korábban készített sms-mondójukat.
© PíszLávJuniti2007. 10. 14.. 21:55||#6
Braille-jelzéses gombokat nem egyszerûbb készíteni?
az ötlet jó!
© Gonz02007. 10. 13.. 14:36||#5
Képzeld, a vakok pont ugyanolyan emberek mint te..najo, talán nem pont olyanok mint te, nem otthon ülnek egész nap azt várva, hogy valaki emailt irjon nekik..
© Gabest2007. 10. 13.. 14:28||#4
ez mennyire életszerû? vaknak mobil? mert sokat nincs otthon... jobban el tudnám képzelni, hogy otthon felolvassa neki az emailjeit, inkább a windows narrátoránál jobb magyar beszédszintetizátort kéne csinálni.
© Spectrum2007. 10. 13.. 11:27||#3
És mibõl gondolod?
© oneman2007. 10. 13.. 10:29||#2
gondolom az érdemi részét a BME-n csinálták 😊
© Kobaljov2007. 10. 13.. 09:34||#1
Akkor most a BME-n, a BMF-en vagy mindkettõn fejlesztették ki? (cím)