SG.hu·

Rövid fellángolás volt a PDF-spam

A PDF-alapú kéretlen üzenetek rövid fellángolás után erősen visszaszorulóban vannak, a képeken alapuló testvéreikkel együtt. A szöveges és HTML-alapú szemét viszont egyre csak gyűlik, miközben az összes levelek 70 százaléka spam.

A Symantec legfrissebb havi jelentésében ez utóbbit emeli ki, vagyis hogy 70 százalékban állapították meg a kéretlen üzenetek arányát az összes elküldött emailek tekintetében. Ez igen magas, bár már hozzászokhattunk ahhoz, hogy a levelek jó része kéretlen, többnyire reklámokat és/vagy kártevőket tartalmazó szemét. Ennél jóval érdekesebb az egyes válfajok arányának alakulása, amely általában jól jellemzi az aktuális helyzetet.

A felhasználók jó része bizonyára maga is tapasztalta, hogy augusztusban alaposan megugrott a PDF állományokkal érkező emailek száma. A Symantec elemzése szerint mindez egy rövid megugrás volt, amelynek részeként egy viszonylag új formával kísérleteztek a spamküldők. Ez azonban nem sokáig tartott, bér szeptember végén néhány napig ismét visszatért a PDF, végül mégis gyors visszaesést nyugtázhattak a biztonsági cég szakemberei. A jelek szerint a formátum gyorsan ki is ment a divatból, és sokat vesztett korábbi arányából.

Hasonló pályán található a képekkel operáló spam, amelynek részesedése szintén csökkent szeptemberben, egészen pontosan 10-ről 7 százalékra. Az első hely egyértelműen a szöveg és HTML-alapú kéretlen üzeneteké, amelyek száma és aránya tovább ível felfelé, ahogy egyre többen igyekeznek kihasználni az elektronikus szemétben rejlő lehetőségeket és az emberek hiszékenységét. Érdekességként jegyzik meg a jelentésben, hogy a nagyobb spamküldők egyre gyakrabban támaszkodnak JavaScript-re, hogy elrejtsék az üzenetben reklámozott internetes címeket a szűrők elől.

Szeptemberben egyetlen hét alatt mintegy 400 ezer JavaScript-be ágyazott spam üzenetet regisztráltak, ami jól jelzi, hogy milyen számokkal dolgoznak az illetékesek.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Cat2007. 10. 10.. 12:44||#5
de van, NHH reagálni szokott ezekre.
© Wittgen2007. 10. 10.. 12:37||#4
Fáking spammerek.
© smv2007. 10. 10.. 02:12||#3
Én azon vagyok kiakadva, hogy mostmár egy rakat magyar nyelvû warezoldal spamjét kapom meg, és egyszerûen nincs hova jelenteni...
© AranyKéz2007. 10. 09.. 17:55||#2
<< nincs az a hülye aki legféltettebb kincsét bizonytalan eredetû termékek gyógyítóerejére bízná (szerintem) >>

Hehe, bizony vannak ilyen sötét emberek.

A spam éppen arra épül, hogy bár kevesen szopják be a dolgot, milliárdnyi levelet küldenek szét, ellensúlyozva a hátrányait.
© peterx2007. 10. 09.. 17:12||#1
Hát nemtom szerintem az emberek legnagyobb többségének elég feltûnõ egy olyan spam amiben pl benne van a "penis" szó.. nincs az a hülye aki legféltettebb kincsét bizonytalan eredetû termékek gyógyítóerejére bízná (szerintem). lassan de biztosan csak elhal a spam ha nem lesz rá vevõ... <#mf2> ja egyébként HALÁL az összes spammerre <#boxer><#violent>