Napi Online

Soká lesz IT-nagyhatalom Kína

Kína nagyszabású terve, miszerint tudományos és technológiai nagyhatalommá válik, komoly akadályokba ütközhet az OECD tanulmánya szerint.

A párizsi központú Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) kínai intézetekkel közösen végzett felmérése szerint a kutatás-fejlesztés és a gazdaság állami irányítása, valamint a tehetséges tudósok és menedzserek viszonylagos hiánya meggátolhatja Kínát abban, hogy információ-technológiai nagyhatalommá váljon. A növekedés fontosságának hangsúlyozása nemcsak a technológiai, de általában véve a szolgáltatóipari újításokat is háttérbe szorította az elmúlt évek során. Az 1970-es évek végén elindított masszív növekedés időszaka alatt az állam számos esetben jelentősen megváltoztatta az IT-fejlesztésekhez való viszonyát, ami nem tett jót az iparág hosszú távú fejlődésének.

A kutatás-fejlesztésre szánt összegek 1995 óta 19 százalékkal növekedtek, és az elmúlt öt évben Kína a kutatók számát tekintve maga mögé utasította Japánt, az Egyesült Államok mögött második helyre kapaszkodva fel a világranglistán. A tudományos irodalmi hivatkozások számát tekintve Kína 2005-ben ötödik volt, ezzel is jelezve a befektetések megtérülését. A fejlesztések és a tőkeinjekciók azonban nem mindig voltak jó hatással az iparágra. A kormány kezében lévő kutatóintézeteket karcsúsították, a kínai tudományos akadémia 120 intézetéből több mint 40-et bezártak. A fejlesztések egy ideje kizárólag a high-tech szektor fejlesztésére irányulnak, háttérbe szorítva az alapvető fejlesztéseket.

A kínai kormány az energia, szolgáltató és környezettechnológiai szektorok fejlesztését elhanyagolja - áll az OECD jelentésében. A kutatás-fejlesztés támogatása a "nyerő iparágak" szubvencionálásában kimerül. A győztes mindent visz alapú támogatási rendszer azonban hosszú távon az IT-ipar fejlődésének megtorpanásához, illetve a valós piaci igényektől való jelentős eltávolodásához vezethet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!