Napi Online

Karácsonyra 3G-s iPhone?

Még maga az Apple atyja, Steve Jobbs is azt nyilatkozta egyszer, hogy szeretné, ha az iPhone mobilmindenes gyorsabb internetezésre lenne képes, mint amit az AT&T EDGE szabványú hálózatán tud.

Ezzel egyidejűleg olyan pletykák láttak napvilágot, hogy Európában már egy 3G-képes ketyerét kezdenek forgalmazni, mivel itt az ilyen hálózatok jobban elterjedtek, mint az USA-ban. Legutóbb pedig az a hír röppent fel, hogy karácsonyra egy 3G-s rendszereken működő iPhone-nal lepi meg a rajongókat az Apple. Állítólag az ehhez szükséges chipset ott lapul az eladott berendezések mélyén, és csak arra vár, hogy élesítsék.

Szakértők azonban kételkednek abban, hogy ez ilyen egyszerű lenne. Ehhez ugyanis teljesen más hardvernek kellene a mobilmindenesben lennie, mint amit tartalmaz. Valaki képes volt szétszedni iPhone-ját, hogy igazságot tegyen, s azt találta, hogy az abban lévő Skyworks erősítőre rá van írva: csak GSM/EDGE-hálózatokon használható.

A kételyeket azonban egy Steve Jobbs-interjú oszlathatja el végképp, amelyben a komputerguru azt mondta: megvizsgálták a 3G-s chipseteket, és azt találták, hogy azok még nem elég fejlettek, egyebek mellett eléggé integráltak, azaz túl nagyok egy akkora mobileszközbe, mint az iPhone.

Addig is jobb ha mindenki tudomásul veszi: ha lesz 3G-s frissítés, azt nem adják majd ingyen és csak akkor áll elő vele az Apple, ha tutira kész lesz. Viszont akinek nagy sebességű iPhone kell, az használja Wi-Fi-hálózaton - ajánlja az Apple 2.0.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!