Kruza Richárd

Még nem ért véget a Sony akkumulátorok visszahívása

Ez alkalommal az Acer lett a soros hibás akkumulátorok visszahívásában, a cég ugyanis bejelentette, hogy közel 27 ezer eladott laptop akkumulátora hibás. A problematikus egységek már megint Sony névre hallgatnak.

Úgy tűnt, hogy a Sony végre túl van a kellemetlen laptop akkumulátoros mizériáján, amikor kiderült, hogy bizonyos típusú Acer márkájú laptopokba gyárilag szerelt Sony gyártmányú lítium-ion akkumlátorok veszélyesek lehetnek. A probléma több mint kínos, mivel a Sony első ilyen bejelentése óta több mint 10 millió (!) laptoptelep lett visszahívva: több cég is - köztük a Dell, Lenovo, Apple és Toshiba - erre a lépésre kényszerült. Az amerikai fogyaszóvédelem szerint azóta is több tucat bejelentést kaptak Sony gyártmányú laptop akkumulátorok túlmelegedése miatt, bár az ebből adódó balesetek igen ritkák.

A tajvani Acer nyilatkozatában arra figyelmeztet, hogy a szóban forgó egységek hajlamosak annyira túlmelegedni, hogy tűzveszélyesekké válhatnak - igaz, hogy ez esetben emiatt eddig még egyetlen baleset sem történt. Az Acer ennek ellenére véghezviszi a visszahívást. "Mindannyian úgy éreztük, jobb félni mint megijedni." - mondta az Acer szóvivője utalva arra is, hogy hónapokig tartott, mire meghozták ezzel kapcsolatban a végleges döntést.

Az ominózus laptopokat 2004 májusa és 2006 novembere között adták el, 500 és 1500 dollár közötti árkategóriájú Acer gépek: a TravelMate sorozat 4-számjegyes, 242, 320, 321, 330, 422, 467, 561 és C20-al kezdődő típuszámú, és az Aspire 556, 560, 567, 930, 941 és 980-al kezdődő típusszámú modelljei. Az Acer azt kéri a felhasználóktól, hogy a visszahívott akkumulátorok használatát azonnal függesszék fel, és keressék meg a legközlebbi képviseletet, ahol ingyen kicserélik a telepet. A cég kiemelte, hogy a laptopok akkumulátor nélküli használata teljesen biztonságos.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!