SG.hu

Pengeéles MR felvételek mozgó páciensekről is

Egy speciális szoftvernek köszönhetően ma már éles felvételeket lehet készíteni MR berendezésekkel akkor is, ha a páciens mozog vizsgálat közben.

A syngo Blade nevű technika különösen gyermek páciensek esetében előnyös, akik többségének eddig nyugtatókat, sőt altatót kellett beadni a mágnes-rezonanciás (MR) vizsgálatok alatt. Ugyanis a pácienseknek eddig nem volt szabad mozogniuk a felvételezés közben, noha az hosszú percekig eltart. Sőt, lélegzetüket is vissza kellett tartaniuk a tüdő képeinek rögzítése alatt. Az új eljárással könnyebben és gyorsabban el lehet végezni a vizsgálatot. Az egyik előny: eltűnik az a probléma, hogy nehezen lehet gyermekek kezelésében járatos aneszteziológust találni és a műtétre beosztani. További gond szokott jelentkezni gyerekeknél abból, hogy könnyen megfáznak, vagy nem tartják be az utasítást, hogy vizsgálat előtt nem szabad enni - mindkét esetben el kell halasztani a vizsgálatot. Lehetővé válik olyan páciensek MR-vizsgálata is, akik fizikai vagy szellemi betegség miatt remegnek.


A syngo Blade a Siemens Orvostechnika (Med) ágazatának TIM képalkotó eljárást alkalmazó MT berendezéseivel működik. A TIM (total imaging matrix) igen rugalmas módon használható, és nagy sebességgel lehet vele rendkívül pontos méréseket végezni. A teljes testről egy menetben lehet felvételt készíteni anélkül, hogy a pácienst újra kellene pozícionálni. A syngo Blade gyorsan és ismételten regisztrálja (alacsony felbontással) az éppen felvételezés alatt lévő testtáj kontúrjait, és ebből megállapítja, hogy mozgott-e a páciens a vizsgálat alatt. A szoftver ekkor kiszámítja a képalkotás korrekcióit, hogy olyan kép keletkezzék, mintha a páciens mozdulatlan lett volna. A syngo Blade eredményesen működik akkor is, ha a páciens felvétel közben jobbra-balra - akár gyorsan is - mozgatja a fejét, vagy képtelen más testrészeit (végtagok, hasi tájék) mozdulatlanul tartani.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!