Berta Sándor

Megnyitott a CeBIT

A hannoveri informatikai és számítástechnikai kiállítás vezetői szeretnék visszaszerezni a rendezvény korábbi hírnevét és ezért 2008-tól mindenképpen változtatni akarnak néhány területen.

A CeBIT-et ezúttal is Angela Merkel német kancellár nyitotta meg tegnap este. A kiállítás hivatalosan március 15-től 21-ig tart és a mottója "Join the vision" lesz. Bár a szervezők optimisták, komoly problémát jelent azonban, hogy számos vállalat, például az E-Plus, a Nokia és a Motorola idén nem lesz jelen a rendezvényen. A rendezőket ez ugyan elszomorította, de bíznak a többi cégben és az esemény sikerében.


Angela Merkel német kancellár

Az előzetes várakozások szerint a kiállításon 77 országból 6059 kiállító fog megjelenni, akik 280 000 négyzetméternyi területen mutatják majd be magukat és a termékeiket, szolgáltatásaikat. A kiállítók közül 3311-en külföldről érkeznek Hannoverbe. Összehasonlításul: a rekordévnek számító 2001-ben több mint 8000 kiállítót és 840 000 látogatót regisztráltak, tavaly már csak 440 000-en voltak kíváncsiak a kiállításra. A Hannoverschen Allgemeinen Zeitung információi szerint számos 50 000 belépőjegyet tartalmazó csomagot kártyánként kevesebb, mint egy euróért adtak el a szervezők. Az akció célja, hogy így növeljék a látogatók számát.

"2001-ben tetőzött a világon a Dot.com-őrület. Azóta már számos vállalat megszűnt, így nem vethető össze a két esemény" - jelentette ki Ulrich Koch, a Deutsche Messe AG szóvivője. Koch szerint ráadásul mivel a legtöbb cég a szakmai közönségnek akarja megmutatni az újdonságait, ezért nem nagy érvágás a látogatók számának csökkenése.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

"Figyelemre méltó, hogy elsősorban az ázsiai-csendes-óceáni, a kelet-európai és a dél-amerikai régióban számít egyre népszerűbbnek a CeBIT. Az idén hat téma lesz, ezek: üzleti folyamatok, kommunikáció, digitális eszközök és rendszerek, bank és pénzügy, állami szektor és a jövő" - mondta Ernst Raue, a Deutsche Messe AG CeBIT-ért felelős elnöke.

"A jövőben a kiállítók helyett a felhasználókra fogunk koncentrálni. A középpontba a megoldások és alkalmazások kerülnek. A kiállítási napok száma hétről hatra csökken és a CeBIT hétfőnként nyitja majd meg a kapuit" - ismertette a legfontosabb változásokat 2008-tól Ulrich Koch. Az átszervezéseket néhány nappal ezelőtt Sven Prüser, a CeBIT alelnöke is megerősítette.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • aDannyBoy #7
    1x minden kontinensen
  • szombi #6
    Egy évben hányszor van CeBIT?????
  • Inquisitor #5
    Már bemutatták. (Sőt egy halom kép van a kisebb R600 kártyáktól, meg "majdnem hiteles" 3D Mark eredmények R610LE, R630, R630XT és R600XL/GT kártyákról ...)
    A GeCube standon biztos, de valószinüleg a HIS és Powercolor standokon is.
    De NDA csak hóvégén jár le, mert nárcius 8-ról 30-ra rakták át, addig képet tilos közölni a 9-9.5"-os R600-ról és műszaki paramétereket meg teszteredményeket is.
    Egyik oldalon kint volt a Ruby Demo-ból 28 kép, de azt is leszedették. (Egy részük persze elérhető itt-ott.) Elég kemény, mert masszívan 2-2,5 millió poligonnal dolgozik a demó, csak sajnos nem látszik rajta, mert szokás szerint elég zsenge grafikusokkal készítették el, mint az elődeit.
  • Mipi #4
    Biztos nagyon érdekes ez a Cebit! Elmennék egy ilyenre! Remélem még egy jópár évig lessz ilyen. Nem tudom hogy az E-Plus miért baj hogy nem ment el mert gondolom a többi német mobilszolgáltató ott van!
  • Higany #3
    Királyság! Már nagyon várok egy középkategóriás videókarit, mert nemrég vettem gépet, de videókarit nem és már jó lenne játszani is valamivel. Remélhetőleg több infó kerül ki a megjelenésekről! Csumi!
  • Keldor #2
    BE fogják, de csak zárt ajtók mögött
  • Evogordon #1
    Itt mutatják be az ATI R600-at is?