Napi Online

Huszonötmilliárdba kerül az e-kártya bevezetése

Az Európai Unió tagállamaiban 2008-tól kell bevezetni az egységes formátumú elektronikus egészségbiztosítási kártyát, amely elsősorban az ellátásra való jogosultságot igazolja majd a közösség országaiban.

A Magyarországon 2005 novemberétől kiadott plasztik európai egészségbiztosítási kártya - amely az uniós országokba utazó magyarok tb-jogviszonyát igazolja és az E111-es nyomtatványt váltotta fel - még nem tartalmaz elektronikus adatokat, de az új, chipkártyaalapú okmányon feltüntetett adatok már olvashatók lesznek elektronikusan. A kártya bevezetése ugyanakkor hazánkban összekapcsolódik a taj-kártya elektronizálásával és a központi egészségügyi informatikai rendszer fejlesztésével is. Így az új, fényképpel ellátott kártya egyik oldalán az uniós, a másikon a nemzeti ellátásra jogosító adatok lesznek olvashatók.

Az előkészítéssel már egy éve foglalkozik az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP), amely tavaly július és szeptember között egy sikeres próbaüzemet is lebonyolított - az uniós országokkal együttműködve - az e-kártya használatára. (A modellkísérlet során Vas, Győr-Moson-Soporon és Zala megye biztosítottainak 16 ezer kártyát készíttettek, és mintegy harminc helyet - háziorvosi és szakrendelőket, kórházakat - láttak el kártyaleolvasókkal és alkalmazásokkal.) Szinte már csak a pénz hiányzik ahhoz, hogy elkezdjék a 11 millió kártya gyártását és az informatikai rendszer kiépítését.

Az Új Magyarország fejlesztési terv keretében, az elektronikus közigazgatás operatív program részeként készült el az OEP megvalósítási akcióterve. A bevezetés költsége 24-26 milliárd forint - mondta lapunknak Király Gyula, az OEP informatikai és nyilvántartási főigazgató-helyettese. Az unió legkorábban márciusban fogadhatja el a programot, az OEP áprilisban köthet támogatási szerződést, így májusban írhatják ki a megvalósításra szóló közbeszerzési eljárásokat. Várhatóan a kártyák gyártására és a központi kiszolgáló rendszer kialakítására egy tendert írnak ki, de ha az utóbbit az elektronikuskormányzat-központon keresztül fejlesztik, akkor arra nem kell pályázatot hirdetni. Az egészségügyi szolgáltatók infrastruktúrájának kialakítására pedig valószínűleg regionális bontásban írnak majd ki beszerzéseket.

A chipkártya egyesíti majd a taj-kártya és az európai egészségbiztosítási kártya funkcióin túl a nyugdíjas-igazolványét, a közgyógy-igazolványét is, valamint egyben belépőt jelent a kormányzati portál ügyfélkapujához is. (Ott például a taj-szám megadásával bárki ellenőrizheti ellátási jogosultságát, és információt szerezhet "betegútjáról".) Az új okmány tehát kulcs lesz különböző adatbázisokhoz.

A hálózat kiépülésével az orvos megismerheti - a beteg hozzájárulásával - a páciens korábbi diagnózisait és kezeléseit, vénybeváltásait, függőben lévő vényeit, beutalóit, utazási költségeit, kórházi és szakrendeléseken kapott ellátásait. A kártya és a program segítségével az orvos - a papírt kiváltva - elektronikusan intézheti a vényeket és a beutalókat, az utazási utalványokkal és a vizitdíjakkal kapcsolatos adminisztrációt. A beteg kártyájának kiléptetése egyben rögzíti a betegforgalmi napló számát, a kezelés okát és a diagnózist. A kártya bevezetésével a szakrendelők és kórházak számára szintén leegyszerűsödik a betegek regisztrációja, a kórházak esetében pedig az elbocsátásuk is.

A biztosítottak kártyáinál jóval okosabbak lesznek a közreműködőké (az orvosoké, asszisztenseké, patikusoké, rendszergazdáké), ezek ugyanis hitelesítésre és aláírásra is alkalmasak. Az e-kártyákat 2008-tól fokozatosan, mintegy két és fél év alatt vezetik be. A biztosítottak ezeket a háziorvosnál vagy a területileg illetékes egészségbiztosítási pénztárakban, illetve okmányirodákban vehetik át.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • szombi #6
    Sőt! Nagyon keveset mondtál erről a népcsoportról.

    Jelenleg azok az iskolák, kistérségek kapnak óriási anyagi támogatást,
    ahol jóval nagyobb az általad említett népcsoport aránya az országosnál.
    Iskolákat fejlesztenek, ahol nem fognak a gyerekeik jobban tanulni, csak szétverni a berendezést.
    Munkahelyeket teremtenek ugyancsak sokmilliárdból, de b*sznak elmenni dolgozni.
    Szegény zalai aprófalvak meg csak nézhetnek, micsoda dőzsölés lesz keleten,
    ők meg nem kapnak támogatást, mert fejlett a régió. Csak a települések szegények.
    Budapest is fejlett, meg a pólusvárosok is, mégis ők viszik el az NFT2 keretének több mint felét!
    A másik felét az ,,elmaradott térségek'' gazdag települései!

    hol itt az igazság?
  • aaaaa #5
    Hát ez van. Én meg nem adnék segélyt szívesen olyanoknak, akik csak azért szülik rakásra a gyerekeket, hogy több segélyt kapjanak, amit jól el lehet piálni az első nap. Hozzáteszem ők sem dolgoznak soha, sőt értéket sem termelnek, és jóval többe vannak a társadalombak, mint a betegek ellátása. Én előbb ezt a dolgot szigorítanám, de úgy tudom ez tabu téma manapság sajnos... Akkor már inkább a betegeket gyógyítsuk...
  • Cat #4
    Alapvetően nem értek egyet: nem hiszem, hogy nekem a pénzemből adnom kell egy olyasvalakinek, aki nem dolgozik, semmilyen értéket nem teremt a társadalomnak csak azért, mert beteg, és bemegy egy magyarországi kórházba. Nem az a szánalom, hogy szigorítanak, hanem hogy csak most teszik ezt meg.

    Életmentő műtétekre egyébként ez a korlátozás nem fog vonatkozni.
  • aaaaa #3
    Hát ezért mondom, hogy nagy a hallgatás, és a félremagyrázás.
    Elárulom nem pár 10 ezer ember, hanem kb amennyit írtam.
    A cigány emiatt nem fog elmenni dolgozni, és fizetni sem fog.
    Ha nem látják el, lincselés...
    Sőt a hajléktalan sem fog fizetni, ha nem látják el, meghal...
    Érdekes mint ha nem is ebben az országban élnének egyesek.
    Ezeket a rétgeteket igy is, úgy is el fogjuk tartani, bármi is történik...
    A szerencsétlen becsületes szegény beteg emberek fogank szívni megint.
    Gondolom betegen senki nem fogja felvenni őket dolgozni, sem fizetni helyettük.
    Monhatjuk erre, miért nem gondolkodott előbb, de ez az ami gusztustalan. Kb. mint ha a villamos által elütött haldokló szerncsétlent kioktatnád, hogy mekkora marha volt, miért nem nézett körül...
  • Cat #2
    "Csak azt nem tudom amiről óriási hallgatás van, mi lesz azokkal akik nem fizetnek semmilyen TB hozzájárulást"

    1. el fog menni dolgozni
    2. pampogni fog, hogy jelentsék be
    3. nem fog csalni

    Szerintem nagyon kis százalék akiről te beszélsz, max. pártizezer ember (hajléktalanok, cigányok, zsákfalukban élők). Most milliós réteget tartunk igy el, és nevetséges, hogy csak most jönnek rá arra, hogy ezen is szigorítani kellene. A kivülmaradókat csak akkor lehet tipizálni, ha ténylegesen megtörténik, és akkor viszont biztos lesz valamilyen kerülőutas megoldás - de csak akkor.
  • aaaaa #1
    Csak azt nem tudom amiről óriási hallgatás van, mi lesz azokkal akik nem fizetnek semmilyen TB hozzájárulást. Szerintem kb. 1-2 millióan biztos vannak ilyenek, még ha ezt nem is emelegitek fennhangon, pedig egyértelmű, hogy így van. Munkanélküliek, lecsúszott vállalkozók, háztartásbeliek egyebek... stb. Egy részük további szenvedések árán persze ki tud nyögni még havi 5-10 ezret, de nagyobb részük nem. Az hogy már most folyik az emberek egymásnak ugrasztása, hogy azért a sok gond az egészségügyben, mert sokan nem fizetnek, elég gusztustalan. A másik, az sem igazsgos, hogy aki milliókat keres az is kiperkálja a jövedeleme komoly %-át TB-re, mert ha ez egy biztosítás és nem adó, akkor milyen alapon fizessen ilyen iszonyat összegeket.
    Eddig még szerencsére nem nagyon halottam olyat, hogy hagytak volna felfordulni embereket, mert nem voltak "jogosultak" , de ha igy haladunk eljöhet ez is, legfeljebb nem lesz benne a hírekben...