Napi Online

A Sony-gépeket is megfőzik a Sony-akkuk

Elviszik a Sony éves nyereségét a cég akkuival kapcsolatos gondok, illetve a PlayStation 3 piaci bevezetését segítő árengedmények.

Saját laptopjaihoz eladott akkumulátorai egy részét - összesen 60 ezer darabot - is visszahív a szervizekbe a Sony, mivel túlmelegedhetnek, sőt esetenként ki is gyulladhatnak. A nyár közepe óta a Dell, a Lenovo, az Apple és a Toshiba kényszerült hasonló lépésre a hordozható gépeihez adott Sony-erőforrások rezsószerű viselkedése miatt - a Nihon Keizai Shimbun japán gazdasági lap szerint összesen 300 ezer akkut kell lecserélni, a Sony spekulációnak minősíti ezt a számot -, ami több tíz milliárd jen pluszkiadást okoz a Sonynak.

A világcég azt is bejelentette, hogy a híres videojáték-konzoljának új verzióját, a PlayStation 3-at a korábban tervezett 62 790 jen helyett mindössze 49 980 jenért (420 dollár) fogja forgalomba hozni Japánban. Bár ez a gyakorlat megszokott az ilyen berendezések esetén, ugyanis később, a hozzájuk adott szoftverek forgalmából származó bevétel kompenzálja a kezdetben vállalt áldozatokat, a Sony bejelentette, hogy az akkuügyek és az konzolárengedmény miatt kénytelen felülvizsgálni éves nyereség-előrejelzését. Elemzők 40-50 százalékos csökkenésre számítanak év/éves alapon a társaság 2007 márciusában végződő üzleti évében.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!