MTI

Kétmilliárd eurós üzletet kötött Kínában a Nokia

A Nokia mobiltelefon társaság hálózati berendezések szállításáról és készülék eladásról szóló, 2 milliárd eurót is meghaladó üzletről írt alá megállapodást kedden kínai partnereivel.

A finn társaság 580 millió euró értékben szállít távközlési berendezéseket a China Mobil cégnek, hogy ez utóbbi kiépíthesse mobilhálózatát az idén. A berendezések leszállítása már meg is kezdődött. A Nokia egyben együttműködési megállapodást írt alá a China Postel mobiltelefonokat értékesítő vállalattal a készülékeladások felfuttatásáról. Ennek értelmében a kínai vállalat 2006-ban 1,5 milliárd euró értékben vesz a Nokiatol mobiltelefonokat.

Az üzletkötés bejelentésének hírére 2,9 százalékkal kúsztak feljebb a finn cég részvényei, majd a hétfői záróértékhez képest 1,9 százalékkal magasabban stabilizálódtak, miközben az európai technológia papír jegyzések 1,8 százalékkal álltak a tegnapi késői szint felett.

A Nokia a kínai mobiltelefonpiac több mint a negyedét tartja a kezében, ám éles versenyt folytat az amerikai Motorolaval, amely évente a becslések szerint 25-30 százalékkal növeli eladásait. A hálózatépítésben a Nokia Kínában az Ericssonnal és a kínai Huawei Technologies-zal vetekszik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!