Specker Balázs

Treo trió: Palm, Microsoft, Vodafone

A Palm bejelentette, társulni kíván a Vodafone-nal és a Microsofttal, hogy elősegítse a Treo okostelefonok szélesebb körben való elterjedését.

A felhasználók elsőként az Angliában, Spanyol­or­szág­ban, Olasz­országban ás Hollan­diában élvezhetik az együtt­működés gyümölcsét jelentő készülék elő­nyeit. A Palm Treo a Vodafone 3G/UMTS hálózatát, illetve a Microsoft Windows Mobile operációs rendszerét használja majd. A tervek szerint a telefon még az év vége előtt elérhető lesz az öreg kontinensen.

"A Vodafone mobilszolgáltatóval való társulásunk kulcsfontosságú lépés, hogy felgyorsítsuk földrajzi terjeszkedésünket és minél több európai vásárlót szolgáljunk ki" - értékelte a megállapodás fontosságát John Hertnett, a Palm globális értékesítéseiért és ügyfélkapcsolatáért felelős vezető-alenöke. "Az együttműködés olyan hatásos eszközt ad üzleti partnereink kezébe, amely egyszerű használatot biztosít a Palm-gépen és lehetővé teszi, hogy a mozgásban lévő szakemberek irodájuktól távol is teljesértékű munkát végezhessenek" - foglalta össze Hertnett a cég sajtóközleményében.

A Radicati Group piackutató cég felmérése szerint az üzleti szféra e-mailes postaládáinak csupán 2%-át érik el mobileszközökről. A Palm, a Vodafone és a Microsoft ezt a nagynak mondható, eddig kiaknázatlan piacot igyekszik megcélozni. A szoftveróriás Messaging és Security Feature Packje, amely közvetlen email elérést és fejlett biztonsági lehetőségeket kínál, szintén elérhető a Windows Mobile 5.0-ás verziója alá.

Persze ellenvélemények is vannak: Mike Disabato, a Burton Group vezető elemzője kevesli ezt az arányt. "Talán valóban csak a vállalatok 2%-a támogatja hivatalosan a mobilos email elérést IT részlegén keresztül, ám titokban valójában jóval több felhasználó él ezzel a lehetőséggel. Az emberek tudják, hogyan kell céges email címűket átirányítani blackberry-s fiókjukra" - vélekedett Disaboto a TechNewsWorld oldalán.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • boyo #6
    Ha főzne 1 capuccinot a buszon, amit meginnék mint, ha kulacs lenne, azt mondanám, legalább jó lesz valamire. Így 1 színes DX4-100- as.
  • Neerpelt #5
    Áh, ugyan!
    Én jobbat firkálok...
    Mostanában nagyon ganajul néznek ki a telefonok: (t)rendkívül egyformák és szögletesek...
  • Genin #4
    ez női telefon. tudod, műkörömmel kell gépelni ;)
  • Shadow_THH #3
    az jó hogy egy ujjbegyed akkora mint 5 db gomb igy könnyü lehet gépelni
  • chokeerigo #2
    inkább Tré trió
  • gyuri12 #1
    hú de ronda!