SG.hu·

Kína chipgyártása az USA-éval vetekedhet

A jórészt kormánypénzekből finanszírozott kínai félvezetőgyártás soha nem látott ütemben fejlődik. Mike Splinter, az Appied Materials elektronikai cég vezérigazgatója szerint, a távolkeleti ország chipgyártása néhány éven belül teljesen felzárkózhat az USA-hoz.

"Körülbelül 5-7 évre van szükségük, hogy behozzák a lemaradást. Rengeteg tehetséges mérnökük van, akik a chipgyártás igazi szakértőivé válnak majd" - mondta a cégigazgató. Az Applied Materilas bevételeinek mintegy 85%-át szerzi a térségből. "Meglehet, ez még hosszú idő, de mindenképpen figyelemfelkeltő jelenség. Állami nyomásra fogják majd kihasználni ezeket a cégeket" - mondta, utalva kínai elektronikai gyártókra. Kína jelenleg még többnyire külföldről hozza be a chipeket és a gyártásukhoz szükséges berendezéseket.

Splinter egy nemrég megejtett üzleti ebéd során a flashmemória jövőjére is kitért. A szakember úgy véli, hogy e memóriatípus tovább virágzik majd a félvezető üzletágban. A gyártók kereskedelmi szervezete a héten arról számolt be, hogy a piac mintegy 18%-os forgalomnövekedésre számíthat az idén, elérve így a 38,8 milliárd dollárt (körülbelül 8 billió forint). Splinter csak jövő év végére várja a 37 milliárd dolláros küszöb elérését, annak ellenére, hogy cége első negyedéves megrendeléseinek mintegy 50%-át tették ki a különböző típusú memóriák.

A flashmemóriák robbanása igencsak különbözik a DRAM-okétól. Utóbbiakét elsősorban a PC-k elterjedése idézte elő. A túl nagyra méretezett DRAM-gyártókapacitás az egyre növekvő PC eladások ellenére is jókora felesleget eredményezett. Ráadásul a flashmemória-gyártók folyamatosan próbálják kitágítani termékeik alkalmazhatóságának határait. A Samsung és az Intel már megmutatta, hogyan válthatóak fel a notebookok merevlemezei.

"Vajon fenntartható-e ez az állapot? Hosszútávon biztosan nem. Ám rövidtávon igen, részint azért is, mert a beruházó vállalatok megteremtik hozzá a lehetőségeket. Ha egyszer megalkották ezeket a flash-csodákat, akkor valahogy majd el is tudják adni őket" - összegezte véleményét Splinter a ZDNet oldalán.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Inquisitor2006. 07. 15.. 14:49||#8
Kissé túl ironikusra sikeredett. Na igen, USA-ban gyártanak autókat, ruhát, élelmiszert, génmanipulált és hormonkezelt húst (legyen mitõl "nagyranõnie" a lakosoknak), meg egy csomó dága és haszontalan cuccot, amit csak "igazi" amerikaiak vesznek meg.

Viszont én azon lepõdtem meg, hogy Kína csak most kezdené elektrónikai alkatrészekben utolérni? Vagy a Fülöp szigeteki és Mexikói gyárak cuccai papiron USA terméknek minõsülnek?
meg hol, merre lehet olyan berendezést találni, amiben egyetlen amcsi alkatrész van?
© Tiberius B2006. 07. 15.. 02:53||#7
kétfajta kínai cucc van:
1. kínaiak hamisítják-minõsége a béka alatt
2. leesett a teherautóról-minõsége ugyanolyan, mint a márkát is beleszámolva vettnek:-)
© dondore2006. 07. 14.. 16:00||#6
minoseg is van. azt is masoljak.
© SonicBoom2006. 07. 14.. 14:32||#5
Mennyiség az lesz, de minõség?
© Benoke2006. 07. 14.. 13:37||#4
Tetszik vagy sem Kína világhatalom lesz. Akkora ember tömeg van hogy azt nem lehet figyelmen kívül hanygni. Elõbb utóbb komoly erõvel fog birni minden területen.
© Tiberius B2006. 07. 14.. 13:16||#3
Kína jön fel, mint a talajvíz, bár attól függ mit értenek "kínai chipgyártás"-on:-)
© irkab1rka2006. 07. 14.. 11:55||#2
Minden bizonnyal nem hallottál még a GDP-rõl sem.
© Inquisitor2006. 07. 14.. 11:09||#1
Meglepõdtem, az USA-ban gyártanak még bármit is? :O