SG.hu·

Kiszáll a Microsoft napi ügyeiből Bill Gates

Akár részleges visszavonulásként is felfogható a szoftvercég alapítójának tegnapi bejelentése, miszerint 2008-ig felhagy a napi tevékenységgel, és teljes mértékben alapítványának szenteli idejét.

A hivatalos bejelentés szerint a Microsoft alapítója és főtervezője az elkövetkezendő években fokozatosan csökkenteni szeretné saját cégen belüli súlyát, és a napi tevékenységeket közvetlen munkatársainak adja át, hogy minél több időt fordíthasson segélyező alapítványára. Saját elmondása szerint a prioritások átrendezéséről van szó, míg mások úgy vélik, Gates belefáradt a folyamatos küzdelembe és egyre inkább hajlik a stafétabot átadására.

A bejelentés első következménye, hogy a főtervezői posztot Ray Ozzie, a Lotus Notes alkotóinak egyike veszi át, aki a Groove Networks tavalyi felvásárlásával csatlakozott a céghez, míg a kutatásokért és a vállalati stratégiáért felelős új igazgatói szerepet Craig Mundie foglalja el. Az elnök ezzel újabb hatásköröktől szabadul meg és folytatja a 2000-ben megkezdett sort - az ezredforduló évében a vezérigazgatói posztot adta át Steve Ballmernek, amelyet már akkor is sokan a visszavonulás kezdeteként értékeltek. 2008 júliusára Gates már a Bill és Melinda Gates Alapítványnak szeretné szentelni legtöbb idejét, ám valószínűleg továbbra is megmarad az elnöki poszton, mellőzve a napi teendőket.


Gates, Mundie, Ozzie és Ballmer - a nyerő négyes?

Szakértők szerint a lépés nem eredményez majd jelentős változást a vállalat életében. A fő feladat Ray Ozzie-ra hárul majd, aki a szolgáltatások felé történő nyitást, illetve a meglévő termékek átalakítását vezényli le, élesedő versenyben a legnagyobb riválisokkal. Van mit behozni, hiszen az utóbbi években a vállalatot sok kritika érte a befektetők részéről, akik az újabb növekedés elmaradását hiányolták - kétségtelen, hogy új területek felé kell nyitni, hiszen az asztali számítógépek szegmensében megkérdőjelezhetetlen a Microsoft egyeduralma. Mindazonáltal a nyitás sikere eddig kétséges volt: a keresők terén a Google, a zenei lejátszóknál az Apple, a konzoloknál pedig a Sony vívott ki magának előkelő pozíciót, amelyet a szoftvercég eddig nem tudott aláaknázni.

"Lefogadom, Gates bizonyos fokig megunta, hogy állandóan fejjel menjen a falnak, igyekezvén új piacokat keresni cégének a Windows operációs rendszereken kívül" - értékelte a helyzetet az egyik részvényes. Steve Ballmer vezérigazgató szerint természetesen az egyik sikeres érából a másikba történő átmenetről van szó, és készülnek a következő lépcsőfok elérésére. Véleménye szerint a következő évtizedben újabb 1 milliárd vásárlóra tesznek szert.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© atothhu2006. 06. 22.. 16:57||#59
jah valahogy így fog elveszni a világ... :)

Elolvastam az összes hozzászólást, és nagyon meglepõdtem. Bármennyi pénzzel mertem volna fogadni, hogy Billt kevesen kedvelik, és mit látok? A többség Billt éljenzi...

Ez a csata -is- eldõlt, nyert a rossz, elvérzett a jó... új faj van születõben, amely képes kipusztítani magát, egymást...

© xen2006. 06. 21.. 16:20||#58
Akkor játszál rajta jó sokat, de mondj legalább egy játékot, ha már így megemlítetted, és ne legyen ezer éves.
© mrfrodo2006. 06. 21.. 00:43||#57
MerlinW-nek adok igazat teljes mertekben, es mindenkinek aki ertekeli Bill munkajat, mert igenis nagyot alkotott...es meggyozodesem hogy az emberek legalabb 80% csak azert szidja Bill G.-t mert latta amint a kocsog haverja eppen irta egyik forumba hogy milyen kocsog is ez a windows es hogy milyen kocsog a Microsoft...
Es igen, van linux is a gepemen, es azt is hasznalom, de amellett windows is van a gepemen, es igen...illegalis...de ha lenne annyi penzem hogy megvehessem akkor bizony hogy megvennem, mert (utobbi verziokra gondolok)nagyonis jo operiacios rendszernek mondhato, amibe ugyan vannak hibak, de azt lehet kapni a linuxban is meg a freebsd-ben is, soot a solaris-ban is...
© Turul12006. 06. 19.. 22:00||#56
amúgy mér lenne szar a linux szervergépnek? persze nem egy nasa serverre gondolok, de egy apache üzemeltetéséhez tökéletes
© Turul12006. 06. 19.. 21:57||#55
ha végigolvasnád... a linux jó szervergépnek, de utána már én is UNIX ot emlegetek. nem baj, örülök h ilyen okos vagy.
© frontember2006. 06. 19.. 13:04||#54
én bírom a Windows-t<#eljen><#beka3>
© droland2006. 06. 19.. 12:11||#53
Az asztalra? Én pl. tegnap két szelet májkrémes kenyeret zöld hagymával és tejjel, meg is ettem, nagyon finom volt...
© Adenoma2006. 06. 19.. 03:57||#52
az a jó, hogy csak fikázni tudtok (tisztelet a kivételnek). ti mit tettetek le eddig az asztalra? mutassatok valamit, ami legalább ekkora teljesítmény.



senki? akkor kussolsz, és nem fikázol többet
© Sanyix2006. 06. 18.. 21:49||#51
Pedig van linuxbanis mindevféle támogatás, csillog villog, és opengl-nek hívják.
© htmm2006. 06. 18.. 20:24||#50
Cheesy, kicsit korul kellene nezned. Lehet, hogy meglepodnel, ha latnad. Fut rajta a jatek, csillog, _ha akarod_. Ha meg azt akarod, csak egy karakteres kepernyod van, ami viszont nagyon jol hasznalhato. Te dontesz, nem tudja jobban a "gyarto", hogy mit akarsz...